hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

314 millió forintos pályázat fogyatékossággal élők lakhatásának segítésére

  • MTI/Adózóna

Több mint 314 millió forintos keretösszeggel indul pályázat a fogyatékossággal élők támogatott lakhatásának segítésére – jelentette be Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára.

A kormányzat azon dolgozik, hogy felszámolja azt a rendszert, amelyben a fogyatékossággal élők tömegintézményekben élnek. Javítani szeretnék az ellátottak helyzetét, és az intézményi élet helyett a támogatott lakhatást segíteni, például a mostani pályázattal. A cél az, hogy tíz év múlva a tömegintézmények helyett egyedi életminőséget garantáló lakhatási megoldásokat tudjanak biztosítani a fogyatékossággal élőknek is, akik így 10-12 fős lakásokban, családias környezetben élhetnének.

Fülöp Attila elmondta: a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet pályázatot írt ki 314 millió 600 ezer forintos keretösszeggel, a fogyatékossággal élők vagy pszichiátriai ellátottak támogatott lakhatásának kialakítására Budapesten. Mint mondta, október 17-éig jelentkezhetnek a pályázatra önkormányzati, egyházi és civil szervezetek.

Eddig több mint 50 milliárd forintot fordítottak magyar költségvetési forrásból és a Széchenyi 2020 programból támogatott lakhatás kialakítására, így ma már több mint 4700, fogyatékossággal élő vagy pszichiátriai ellátásban részesülő élhet tömegintézmény helyett a személyes igényekre jobban figyelő, családias környezetben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

1 millió forintos otthonteremtési támogatás

Adózóna szerkesztőség szerkesztőség

kérdések és válaszok

Egyéni vállalkozás babák mellett 2.

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

SZÉP-kártya juttatás

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink