hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Visszaeső szójás áfacsalókat füleltek le

  • adozona.hu

Noha korábban már lebukott, újra szójával próbálkozott a most letartóztatott három férfi. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz, az elkövetők akár húsz évet is kaphatnak, olvasható az adóhatóság honlapján.

A banda ezúttal Szlovéniából, szlovák strómanok nevén lévő cégektől vásárolta azt a brazil szóját, amit itthon áfa nélkül adott tovább üzleti partnereinek. A bűnszervezet saját könyvelőirodát tartott fenn az adminisztrációra, ők intézték a banki ügyleteket, az ekáer-bejelentéseket és a továbbszámlázásokat. 

Míg korábban céljuk a jogosulatlan áfa-visszaigénylés volt, most a versenytársakkal szembeni piaci előny megszerzése: ezzel a módszerrel ugyanis a megszokottnál jóval olcsóbban tudtak szóját kínálni felvásárlóiknak. A cégláncolat mintegy félmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek.

A szinte napra pontosan két évvel ezelőtti akció után a NAV pénzügyi nyomozói a napokban ütöttek rajtuk ismét. Tizenegy belföldi, és az Eurojust valamint az Europol támogatásával több külföldi helyszínen is folytak kutatások, lefoglalások. 

A nyomozók a bűnszervezet három irányítóját őrizetbe vették és gyanúsítottként kihallgatták. A Pécsi Járásbíróság a bűnismétlést is figyelembe véve elrendelte letartóztatásukat. 

A bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásért az elkövetőkre akár húsz év szabadságvesztés is kiszabható.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

300 euró alatti EU-s termékértékesítés

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Számla dátuma, könyvelési periódus, áfa visszaigénylése

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Számlaadat-szolgáltatás alóli mentesség

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close