hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Utazásszervezés áfája – tévhitek

  • dr. Kelemen László adószakértő, jogász

Az utazásszervezéssel, turisztikai adózással kapcsolatos áfaelőírásokat elemző sorozatunk hatodik, befejező részében az utazásszervezési szolgáltatással kapcsolatos tévhiteket vesszük górcső alá.

A cikksorozattal egyrészről a szálláshely-szolgáltatókkal kapcsolatos szabályokat, másrészt a közvetítőkre vonatkozó speciális rendelkezéseket tekintjük át. Az első három rész a szálláshely-szolgáltatókra vonatkozó áfaszabályokkal foglalkozik (az elsőt ITT, a másodikat ITT, a harmadikat ITT találja), míg a negyedik, ötödik és hatodik rész az utazásszervezőkre vonatkozó áfaelőírásokat ismerteti.

„Nem alkalmazható a különös szabályozás, ha nem vagyok utazási iroda”

Az utazásszervezőkre vonatkozó speciális áfaszabályok kötelezően alkalmazandók bármely adóalanyra, akinek a tevékenysége megfelel a jogszabály által leírtaknak, azaz, ha az adóalany saját nevében nyújtja az utasnak azon szolgáltatását, amely jellegadó tartalma alapján egészben vagy meghatározó részben turisztikai szolgáltatásnak minősül, és „amelynek teljesítéséhez saját nevében, de az utas javára megrendelten más adóalany vagy adóalanyok által teljesített szolgáltatásnyújtás, termékértékesítés (így különösen személyszállítás, szálláshely-szolgáltatás, ellátás és idegenvezetés) szükséges” [áfatörvény 206. § (1) bekezdés a) pont].

Egyébként a C-308/96 és C-94/97 Madgett and Baldwin és a C-200/04 ISt ítéletében az Európai Bíróság is egyértelművé tette, hogy a különös szabályozás nem korlátozódik az utazási irodákra, azt minden jogalanyra alkalmazni kell, aki (amely) utazást értékesít a megadott feltételek mellett.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja, milyen tévhitek léteznek még a téma kapcsán!
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink