NAV: túlárazással egymilliárdos kárt okozott az államnak egy mezőgazdasági vállalkozás

  • MTI

Egy mezőgazdasági vállalkozás indokolatlanul magas áron történő gépbeszerzéseit vizsgálták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói; az illegális ügylet több mint 1 milliárd forinttal károsította meg az államkasszát – közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták, hogy a haszonhúzó társaság úgy nyújtotta be a szükséges dokumentumokat egy pályázatra, hogy azokat meghamisította: a korábban bekért árajánlat értékét majdnem a kétszeresére növelte. A cég a gépek magasabb beszerzési árának feltüntetésével nagyobb összegű támogatásban részesült, illetve ennek kapcsán jelentősen nagyobb összegű áfát igényelt vissza, jogosulatlanul.

A pénzügyi nyomozók 12 helyszínen tartottak kutatásokat a gépbeszerzéssel kapcsolatos pályázati dokumentumok és eszközök lefoglalása érdekében. A kényszerintézkedések során csaknem 2,4 milliárd forint értékben történtek lefoglalások és zár alá vételek – tették hozzá. A pénzügyőrök 5 embert – egyiküket a reptéren külföldi útjáról hazatérve – bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük három ember letartóztatását elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság – áll a közleményben.

 

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Könyvelési bizonylat

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Konzulátus – áfa

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

EU-n belüli termékértékesítés, ha a termék belföldön marad

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink