hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így fizetnek áfát a külföldi vásározók Magyarországon

  • adozona.hu

A NAV összefoglalta azoknak a külföldi gazdálkodóknak az áfa kötelezettségeit, akik alkalmanként vásárokra, kiállításokra, piacokra, vagy ezekhez hasonló rendezvényekre érkeznek Magyarországra a célból, hogy termékeiket itt értékesítsék.

1. Bejelentkezési kötelezettség

A gazdálkodó által Magyarország területén történő termékértékesítés áfa hatálya alá tartozik, ami azt jelenti, hogy Magyarországon adószámot kell kérnie. Az adószámot a külföldi gazdálkodó a NAV bármelyik megyei, illetve fővárosi adóigazgatóságán, valamint a Kiemelt Adózók Adóigazgatóságán kérheti meg, mégpedig az első értékesítést megelőzően. Az adószám kérelmezéséhez egy nyomtatványt szükséges a külföldi gazdálkodónak kitöltenie, ezt a kitöltött nyomtatványt kell az előbbiekben említett szervhez benyújtani.

Amennyiben a gazdálkodó magánszemély, akkor a bejelentkezés évében alkalmazandó T101 számú nyomtatvány főlapját, valamint A01-es, A02-es és F01-es lapját kell megfelelően kitölteni.

Abban az esetben pedig, ha a gazdálkodó gazdasági társaság, akkor a bejelentkezés évében alkalmazandó T201 számú nyomtatvány főlapját, valamint az A01-es, A02-es és F01-es lapját kell megfelelően kitölteni.

A külföldi vásározó attól az időponttól értékesíthet jogszerűen a magyarországi vásáron, piacon, stb., amikortól az előbbiek szerint kérelmezett adószámot megkapta.

2. Bizonylatolási kötelezettség

A külföldi vásározó a Magyarországon teljesített értékesítéseiről bizonylatot köteles kibocsátani; a kiállított bizonylat első példányát kell átadni a vevő felé.

Amennyiben a külföldi vásározó vevője nem áfaalany, hanem például magánszemély (általában ez a jellemző), akkor neki elegendő nyugtát kibocsátani az értékesítésről. A nyugta egy olyan bizonylat, amely a magyar adóhatóság által kiadott sorszámmal rendelkezik. Ilyen, a magyar adóhatóság által kiadott sorszámmal rendelkező nyugtatömböt Magyarországon nyomtatvány forgalmazásával foglalkozó üzletben lehet beszerezni. A nyugtán az értékesítéskor fel kell tüntetni a kiállítás dátumát, a külföldi vásározó nevét, címét, valamint a Magyarországon megkért adószámát, illetve az értékesített termék áfával növelt ellenértékét, és az így kitöltött nyugtát kell átadni a vevő számára.

Magyarországon lehetősége van a vevőnek arra is, hogy nyugta helyett egy részletesebb bizonylatot, ún. számlát kérjen az eladótól. Amennyiben a vevő számlát kér az értékesítéskor, akkor az eladónak nyugta helyett számlát kell kibocsátania. A számla lehet papír alapú vagy elektronikus. Mivel egy vásáron, piacon, kiállításon történő értékesítés esetén nem jellemző az elektronikus bizonylatolás ezért ehelyütt csupán a papír alapú számlákra térünk ki. A papír alapú számla kibocsátása kétféleképpen történhet: számítógépes számlázó program segítségével, vagy kézzel kibocsátott számlával. Mivel a piacokon, vásárokon, kiállításokon a külföldi vásározó által történő bizonylat-kibocsátás a gyakorlatban kézzel történik, ezért ehelyütt csupán a kézi számla szabályait tekintjük át. A kézi számla olyan bizonylat, amely a magyar adóhatóság által kiadott sorszámmal rendelkezik. Ilyen számlanyomtatványt Magyarországon a nyomtatvány forgalmazással foglalkozó üzletekben lehet beszerezni. A számlán föl kell tüntetni a kibocsátó nevét, címét, magyar adószámát, a befogadó nevét és címét, valamint a számla kiállításának napját, a teljesítés időpontját (ha az eltérne a kiállítás keltétől), a termék megnevezését, a mennyiségi egységet, az egységárat, az értékesített mennyiséget, az adóalapot, az áfát, az adókulcsot.

Abban az esetben, ha a külföldi vásározó vevője jelzi a külföldi vásározó felé, hogy ő magyar áfaalany gazdálkodó, akkor a külföldi vásározó a bizonylatolási kötelezettségét nyugtával nem, hanem csupán számlával teljesítheti. A számla adóalany felé történő kibocsátásának szabályai megegyeznek a nem adóalany vevőknél ismertetettekkel, azzal a különbséggel, hogy amennyiben az adott számlán az áfa értéke a 2 millió forintot eléri vagy meghaladja, akkor a számlán a vevő neve és címe mellett, a vevő magyar adószámának első 8 szám jegyét is szerepeltetni szükséges.

3. Áfa-fizetési kötelezettség

Magyarországon jelenleg három adómérték van hatályban: az általános adókulcs 27%, a kedvezményes adókulcsok pedig 18% illetve 5%. Ezeken túl a magyar áfarendszer tartalmaz adómentes eset köröket is.

A vásárokon, piacokon, kiállításokon értékesítésre kerülő termékek legnagyobb hányada 27%-os adókulcs alá tartozik. Kedvezményes 18%-os adókulcs alá tartoznak bizonyos tejtermékek és pékáruk, illetve kedvezményes 5%-os adókulcs alá tartoznak meghatározott könyvek és folyóiratok. A külföldi vállalkozó az értékesített termékek bruttó vételárából tehát az említett adókulcsnak megfelelő  áfát köteles fizetni a magyar államháztartás felé. 

A külföldi vásározó által Magyarországon értékesített termékek utáni áfát a következőképpen kell rendezni. A külföldi vásározó a megkért magyar adószám alatt a Magyarországon teljesített termékértékesítéseiról a 65-ös számú áfa-bevallást köteles benyújtani, melyben szerepelteti az összes általa eladott terméke vételárában foglalt áfa-összeget mint fizetendő adót. Ezzel együtt, amennyiben a külföldi vásározó Magyarországon a vásározási tevékenységével összefüggésben terméket szerzett be, vagy szolgáltatást vett igénybe (például a piacon helypénzt fizetett), akkor a beszerzett termékről, igénybe vett szolgáltatásról számlát kell kérnie a partnerétől, és ha a számlában áthárított áfa összeg szerepel, akkor ezt az összeget a külföldi vásározó a bevallás kitöltésekor ún. levonható áfaként számolhatja el. Így a külföldi vásározó által fizetendő áfa és az esetlegesen általa levonható áfa különbözete lesz az az összeg, amelyet a magyar államháztartás felé fizetnie kell (feltéve természetesen, hogy ez az összeg pozitív).

Az áfa-bevallást az adószám megkérése után negyedévente kell beadni, azonban – értékhatártól függően – a későbbiekben a külföldi vásározó bevallási gyakorisága éves, vagy havi bevallási gyakoriság is lehet.

 

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink