hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Feketéző benzinkutast ért tetten a NAV a Dél-Dunántúlon

  • MTI

Mintegy 6700 liter gázolajat adott el adózatlanul egy dél-dunántúli benzinkutas, akit üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt hallgattak ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói.

Kuperczkó Adrienn, a szervezet dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a kutas – aki ellen adatvagyonán alapuló kockázatelemzés eredményeként kezdtek el nyomozni – megszüntette a dízelkút és a pénztárgép közötti kommunikációt, és feketén szolgálta ki üzemanyaggal egyes vevőit.

Az egyéni vállalkozó a trükkel mintegy 6700 liter gázolajat adott el, és összesen egymillió forint áfát, valamint 570 ezer forint jövedéki adót nem fizetett be a költségvetésbe.

A kutast tetten érték, elfogásakor éppen több száz liternyi üzemanyagot próbált értékesíteni egy fuvarozónak. A nyomozók ekkor állapították meg, hogy a gyanúsított a gázolaj-kiszolgáló kútfejet kiiktatta, így sem a mérőóra, sem az azzal összekötött online pénztárgép nem mutatta az eladott üzemanyag mennyiségét.

A rajtaütés után a NAV az adózatlan gázolajat, az elkövetéshez használt gépjárművet és készpénzt is lefoglalt, a gyanúsítottat pedig üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt hallgatták ki – közölte a sajtóreferens.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Üzletrész-értékesítés

Kiss Péter

adószakértő

TruTax Kft.

Kft. ingatlanvásárlása

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Kártalanítás – kártérítés áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 december
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetÉs