hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

EU-n kívülről rendelt kisértékű áruk: visszaeshet a vásárlási kedv

  • MTI

Visszafoghatja eleinte a vásárlási kedvet, hogy július elsejétől áfát kell fizetni azon 22 euró alatti küldemények után is, amelyek az Európai Unión kívülről érkeznek – állapítja meg a Magyar Posta megbízásából készített reprezentatív kutatás, amelynek eredményeiről pénteken tájékoztatták az MTI-t.

A 18-65 év közötti felnőtt lakosság körében, májusban végzett felmérésről szóló közlemény szerint az EU-n kívülről vásárlók kétharmada úgy tervezi, kevesebbet rendel vagy egyáltalán nem rendel majd július 1-e után. Így elképzelhető, hogy előnybe kerülnek a magyarországi és az európai e-kereskedők.
    
A felmérés szerint az érintett csoport 79 százaléka hallott valamit a változásról, 56 százaléka tud arról, hogy az Európai Unión kívülről rendelt kisértékű termékek után áfát kell majd fizetni. A közlemény szerint 18 százalékuk tisztában van azzal, hogy ehhez szükséges a vámeljárás, így eljárási díjat is kell fizetni. A válaszadók harmada mondta azt, hogy az áfafizetési kötelezettség nem befolyásolja a rendeléseit, 17 százalékuk akár többet is vásárol majd az EU-n kívülről. A megkérdezettek 45 százaléka viszont úgy nyilatkozott, hogy kevesebbet fog rendelni a szabályozás hatályba lépése után, és 22 százalék azok aránya, akik kijelentették: nem rendelnek az EU-n kívülről.

Ha bővebben tájékozódna a témában, vegyen részt az Adózóna "Az e-kereskedelem áfaszabályozása 2021 július 1-jétől" című webináriumán, illetve olvassa el "Az internetes vásárlás változásai 2021-ben" című írásunkat is!
A felmérés szerint a magyarok harmada rendelt már online kisértékű terméket Európai Unión kívüli országból, és legalább negyedük rendszeresen vásárol a Távol-Keletről.
    
A kutatás szerint az e-kereskedelem inkább a férfiak körében népszerű. Tipikus Európai Unión kívülről vásárlók a 30-39 évesek, a középfokú végzettséggel rendelkezők, a budapestiek és a férfiak. Az online vásárlók évente átlagosan több mint 10 alkalommal rendelnek külföldről, és a rendeléseik kétharmada Kínából érkezik. A 2021. július 1-től életbe lépő uniós áfajogszabályi változás épp ezeket a vásárlásokat érinti, hiszen a Távol-Keletről beérkező küldemények zöme az eddig áfamentes 22 euró alatti értékű kategóriába tartozott.
    
A felmérés kimutatta azt is: az érintettek többsége (69 százalék) nem tudja, hogy az EU-n kívülről érkező termékek teljeskörű áfamentessége uniós szintű jogszabályi változás.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Alanyi adómentes csomagküldő

Nagy Norbert

adószakértő

Svájci munkaviszony tagi jogviszony esetén

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 június
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close