adozona.hu
Csökken a fürdőszolgáltatások áfája?
//adozona.hu/afa/Csokken_a_furdoszolgaltatasok_afaja_A63K2T
Csökken a fürdőszolgáltatások áfája?
A Magyar Fürdőszövetség – tagságának egységes támogatásával – kezdeményezte a kormánynál, hogy a jelenleg érvényes 27 százalékról 18 százalékra csökkenjen a fürdőszolgáltatások áfakulcsa 2018. január 1-jétől.
A szövetség pénteki, MTI-nek küldött közleménye szerint így a hazai turizmus három fő szolgáltatási pillére – a fürdők mellett a szálláshelyek és a vendéglátás – teljes egészében a kedvezményes áfakörbe tartozna, ezzel jelentősen erősödne a teljes turisztikai ágazat tőkeereje és nemzetközi versenyképessége.
Rámutatnak, hogy jelentős versenyhátrányt okoz az ágazatnak, hogy az EU-tagországok közel fele alkalmaz a magyarországinál lényegesen alacsonyabb, 3-17 százalék közötti kedvezményes áfakulcsot, közöttük több szomszédos tagállam is.
A magyarországi fürdőkultúra az 550 üzemelő fürdőegységével kiemelkedő értéket képvisel Európában. Évtizedek óta sikeresen járul hozzá az ország ismertségéhez. A hazai gyógy- és élményfürdők, uszodák évente közel 40 millió fürdőbelépést regisztrálnak, ezzel évente nettó 144,4 milliárd forint bevételt generálnak.
A foglalkoztatáshoz és a turizmust jellemző szezonalitás csökkentéséhez közel 8 ezer dolgozó teljes munkaidős alkalmazásával járul hozzá a fürdőágazat.
A tíz leglátogatottabb hazai turisztikai célpont közül 7 település (Budapest, Hajdúszoboszló, Bük, Hévíz, Eger, Zalakaros, Sárvár) hagyományos fürdőváros.
A szövetség hatástanulmánya szerint az alacsonyabb áfakulcs miatti bevételkiesés az állami költségvetésben csak marginális lenne, öt év alatt megtérülne.
Az áfacsökkentés hatására egyéb adó- és járuléknemekből befolyó magasabb költségvetési bevételek csökkentenék a központi költségvetés bevételkiesését, hatása azonban országos minőség-emelkedéshez vezetne a fürdők modernizálása mellett.
Az áfacsökkentéssel a fürdőknél maradó többletforrást a fürdők a bérek emelésre, állagmegőrzésre és infrastrukturális fejlesztésekre kívánják fordítani, tehát a megtakarítást visszaforgatnák a nemzetgazdaságba.
Hozzászólások (1)
Blablabla.
Az áfacsökkentéssel nem marad többletforrás a fürdőknél, mivel az nem az ő bevételük, hanem az államé.
Lehet persze, hogy "lenyelik" az áfacsökkentést, vagyis nem csökkentik a bruttó belépődíjakat. Akkor tényleg több pénzük lesz, viszont marad a versenyhátrány (ha van egyáltalán).