adozona.hu
Már 1226 milliárd forint áfa hiányzik a költségvetésből
//adozona.hu/altalanos/1226_milliard_afa_hianyzik_koltsegvetesbol_HZHKCD
Már 1226 milliárd forint áfa hiányzik a költségvetésből
Rég volt az év tizenegyedik hónapja annyira kedvező a költségvetés szempontjából, mint az idei, hiszen legutóbb 2019 novemberében termelt a mostaninál kisebb hiányt a költségvetés. Ennek ellenére meglehetősen visszafogott örömmel tudatta ezt a tényt a Pénzügyminisztérium két héttel ezelőtt. Most, megismerve a részleteket, az is látszik, miért lehetett visszafogott hangvételű a korábbi közlemény, hiszen az év utolsó előtti hónapja sem hozott markáns fordulatot a költségvetési folyamatokat illetően. Bődületesen sok pénz hiányzik egyes bevételi sorokról, miközben egyes kiadási sorokon az egész évre tervezettnél is sokkal többet költöttek el – írja a 444.hu.
Ennek ellenére a kormány év közbeni módosításai miatt, a költekezés szempontjából kedvező helyzetben fordulhatott rá a költségvetés az utolsó hónapra.
A 2025-ös adóváltozásokról az Adózóna oldalán itt, az Adózóna írásait áfa témakörben itt olvashatja el. |
Az év során ugyanis kétszer is megemelték az idei hiánycélt: először 1500 milliárddal 4000 milliárd forintra, majd ősszel még közel 800 milliárd forinttal – olvasható a 444.hu-n.
A teljes cikket itt olvashatja el.
Hozzászólások (0)