hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Késedelmi pótlék: így hat az alapkamat változása az összegre

  • Horváthné Szabó Beáta adószakértő

A magánszemélyeknek is érdemes odafigyelni az adófizetési kötelezettségek időben történő teljesítésére, mivel a késedelmes fizetést az adóhatóság késedelmi pótlék felszámításával szankcionálja. Cikkünkben körbejárjuk, hogy a jegybanki alapkamat miként hatott a késedelmi pótlék összegére.

A korábbi években szinte elenyésző volt a késedelmi pótlék összege, azonban a jegybanki alapkamat jelentős növekedése valamint az alapkamaton felül fizetendő +5 százalékos kamat összege éves szinten igen magasnak mondható késedelmi pótlékot eredményez. Míg 2021. év elején „csak” 5,6 százalék éves kamatbüntetéssel kellett számolni, addig 2022. szeptemberétől már évi 16,75 százalékkal növekszik a tartozás összege.

Olvassa el az Adózóna „Nem tetszett az árrés az adóellenőrnek, kérhet-e a változtatást?”, „3 millió forintot meghaladó kifizetés volt katásnak augusztus 31. után” és „Kata után mikrogazdálkodói beszámoló?” című írását!

A jegybanki alapkamat alakulását 2021-től napjainkig az alábbi táblázat mutatja:

Jegybanki alapkamat

hatálybalépés időpontja

mértéke

2022.08.31.

11,75 százalék

2022.07.27.

10,75 százalék

2022.07.13.

9,75 százalék

2022.06.29.

7,75 százalék

2022.06.01.

5,90 százalék

2022.04.27.

5,40 százalék

2022.03.23.

4,40 százalék

2022.02.23.

3,40 százalék

2022.01.26.

2,90 százalék

2021.12.15.

2,40 százalék

2021.11.17.

2,10 százalék

2021.10.20.

1,80 százalék

2021.09.22.

1,65 százalék

2021.08.25.

1,50 százalék

2021.07.28.

1,20 százalék

2021.06.23.

0,90 százalék

2020.07.22.

0,60 százalék

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja a NAV ügyfélportálján belül hol ellenőrizhető a kiszabott pótlék, illetve példával is szemléltetve megmutatjuk, hogy miként számolódik a késedelmi pótlék!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink