hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új feketelista a NAV-tól

  • adozona.hu

Összesen 5189 munkáltató neve, székhelye, adószáma, természetes személy esetében az adóazonosító jele szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legújabb listáján a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat szerint be nem jelentett foglalkoztatottakat alkalmazókról.

A bejelentés nélkül alkalmazottat foglalkoztatók listája itt található.

Azok a munkáltatók, amelyeket a NAV, illetve a bíróság a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül ismételten bírsággal sújtott a korábbival azonos és ugyanazon telephelyen elkövetett jogsértés miatt, megkapják a nem rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezők bélyegét is.

Az ismételt mulasztásnak számít, ha a közzétett és az előző mulasztás jogerőssé és végrehajthatóvá válása között nem telt el két év. A lista rendszeres frissítése miatt előfordulhat, hogy az előző mulasztás már nem szerepel a NAV honlapján nyilvánosságra hozott, bejelentés nélkül alkalmazottat foglalkoztatók listáján.

A nem rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkező adózók 408 nevet tartalmazó listája itt található.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink