hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Keményednek az ekáer szabályai. Figyeljen, lehet, hogy már az Ön cégére is vonatkoznak!

  • adozona.hu

2016. augusztus 1-jétől néhány látszólag kisebb szabály változik az elektronikus közúti árufuvarozó rendszerrel kapcsolatban. Ezek azonban egyrészt eddig nem érintett, és így az alapszabályokat, teendőket sem feltétlenül ismerő vállalkozásokra terjednek ki, másrészt olyan súlyos új szankciókat vezetnek be, amelyek érzékenyen érinthetik azokat is, akik már többé-kevésbé „megbarátkoztak” a rendszerrel. Vagyis nincs olyan kereskedelemmel, szállítással foglalkozó adóalany, akinek ne lenne hasznos az ekéer ismeretek felfrissítése – írja adózásról érthetően blogjában a LeitnerLeitner szakértője.

Változik – bővül – például az ekáer bejelentési kötelezettséggel érintettek köre. Eddig „csak” azoknak kellett bejelenteni a fuvart, ha a nem kockázatos termékeket fuvaroztak, akik 3,5 tonnát meghaladó össztömegű útdíjköteles járművel szállították ezeket. Augusztustól azonban már nemcsak az útdíjköteles járművekre nézve kötelező a bejelentés, hanem bármilyen járműre – tehát nem útdíjköteles járművekre is, ha azok a 3,5 tonnát elérik. Ezzel kiterjesztve ki a kötelezettséget a haszongépjárművekre, például a traktorokra is.

Szintén augusztus 1-jétől a fuvarozó felelőssége lesz a hatósági zár (amit a termék azonosítása, végrehajtási eljárás vagy a nyilatkozattétel megtagadása miatt alkalmaznak) sértetlen megőrzése is. Bírságot kaphatnak azok, akik a hatósági zárat jogtalanul eltávolítják. Ezért nagyon fontos azonnal bejelenteni, ha a fuvarozó hibáján kívüli okból – például baleset során – megsérül a zár vagy az áru. A szabályszegést magánszemély esetén minimum 200 ezer, maximum 500 ezer forint, vállalkozók esetén pedig 500 ezer és 1 millió forint közötti bírsággal szankcionálhatja a hatóság.

Ráadásul a járművet a kiszabott bírság megfizetéséig ezentúl vissza is tarthatja a hatóság, ha a megbüntetett fuvarozó nem rendelkezik magyar adóazonosító számmal és székhelye, lakóhelye, szokásos tartózkodási helye nem Magyarországon van, illetve nem vállaltak – banki vagy belföldi gazdálkodó szervezet részéről – garanciát a bírság megfizetésére. A jármű visszatartása alól csak a romlandó árut és élő állatot szállító fuvareszközök mentesülnek. Továbbá ha egy külföldi fuvarozó a hatósági zár NAV által történő levételét megakadályozza, akkor bármely másik általa használt vagy tulajdonában lévő járműre is átterhelhető a kiszabott bírság, és ezért akár másik járművet is visszatarthat a hatóság.

Augusztus 1-jétől nemcsak az számít szabálytalanságnak, ha nem jelentenek be egy rakományt, de az is, ha többet jelentenek be, mint amennyit ténylegesen szállítanak. Ilyenkor a hiányzó mennyiség – vagyis a bejelentett és a szállított mennyiség különbségének – 40 százalékáig terjedő mulasztási bírságot szabhatnak ki.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink