hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt a NAV válasza azoknak, akik beperelnék az adóhatóságot

  • adozona.hu

Összességében a tavalyi perek 72 százalékában a NAV javára született kedvező döntés – reagált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pár soros közleményében a sajtóban megjelent állításokra, melyek szerint érdemes az adóhivatal határozatait peres úton megtámadni.

Az adóhatóság közleményében a következőket írja:

Tavaly a NAV elsőfokú hatósági eljárásban összesen több mint 2 millió 700 ezer határozatot adott ki. Az ezek kapcsán indult bírósági ügyek száma csupán 2500. Az adózók tehát a NAV határozatait elenyésző számban, mindössze 0,1 százalékban támadják meg a bíróságokon. Összességében a tavalyi perek 72 százalékában a NAV javára született kedvező döntés. Természetesen a NAV valamennyi másodfokon jogerőre emelkedett érdemi határozata ellen bírósághoz lehet fordulni.

A Ryan adótanácsadó cég csütörtöki közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy nőtt az adózók tudatossága, egyre eredményesebbek a jogérvényesítésben és a közeljövőben várhatóan egyre többen mennek majd bíróságra adójogi vitáikkal. Nem csak a lezárult adójogi perek száma emelkedett tavaly a megelőző évekhez képest, de az adózók számára kedvező eredménnyel záruló esetek aránya is nőtt - írta a tanácsadó cég.

KATTINTSON! Össztűz a NAV-ra: adóperek sokasága várható

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink