hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bejelentette a cég a munkavállalót, megfelelő bért fizet neki? Ezt vizsgálja a NAV

  • MTI

Márciusban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legújabb szolgáltatásával, az utólagos adótraffipaxszal a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálja kiemelten – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-nek.

Az utólagos adótraffipax lényege az önkéntes jogkövetésre ösztönzés, éppen ezért az adóhivatal az ellenőrzés megkezdése előtt egy hetet biztosít a hibák javítására, a bejelenteni elmulasztott alkalmazottak bejelentésére, illetve a bevallani elmulasztott adó összegének megfizetésére – emlékeztetett.

A kockázatelemzők már megkezdték az érintettek kiválasztását a foglalkoztatotti bejelentések, a kifizetői bevallások, valamint az adóhivatal rendelkezésére álló egyéb információk alapján. Így például az a vállalkozás biztosan számíthat ellenőrzésre, ahol az online kasszák adóhivatalhoz érkező adatai alapján egyértelműen látszik, hogy egyszerre nyolc pénztárgépbe is ütnek bevételt, azonban csak két munkavállaló van bejelentve – jegyezte meg Tállai András.

A foglalkoztatói bejelentések szabályossága mellett az adóhivatal azt is figyelemmel kíséri, hogy a dolgozók megkapták-e a 8 százalékkal megemelt minimálbért, illetve a 12 százalékkal magasabb összegű garantált bérminimumot. Ellenőrzésre azok a vállalkozások is számíthatnak, amelyek minimálbér alatti bért fizetnek alkalmazottaiknak, de a NAV rendelkezésére álló adatok, ennek indokoltságát nem támasztják alá.

A kockázatelemzők rostáján fennakadtak esetében az adóhivatal dönt a további eljárásról. Szándékos adóeltitkolás esetén ellenőrzésre, kisebb hibák esetén támogató eljárásra számíthatnak az érintettek – közölte az államtitkár.

Tállai András kiemelte, hogy az eljárások csak március 13-án indulnak. A rendelkezésre álló több mint egy hetet érdemes kihasználni, mert ilyenkor még szankciómentes a hibajavíthatás – húzta alá. A munkaügyi szankciók mellett egymillió forintos mulasztási bírságra kell, hogy számítson az alkalmazottját feketén foglalkoztató vállalkozó, többek között ezért is célszerű minden érintettnek mielőbb rendezni munkavállalóinak jogviszonyát. Amellett, hogy a bejelentéssel elkerülhetőek a súlyos szankciók, a dolgozók érdekét is ez szolgálja, mivel csak a legálisan foglalkoztatott alkalmazottaknak jár a táppénz és a nyugdíj – jegyezte meg az államtitkár.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

SZÉP-kártya-juttatás megosztása munkáltatók közott

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink