hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Erre számíthat, ha megrendeli az adórevizort

  • adozona.hu

Az adózók többsége már a NAV szó hallatán is fázik, de elvétve akad olyan, aki nem bánná, ha minél előbb meglátogatnák a revizorok. Megrendelhető-e az adóellenőrzés? – kérdezte az Adózóna Olvasója. Dr. Verbai Tamás jogász szakértőnk válaszolt.

Olvasónk a következőképpen indokolta kérdését: Egyik ügyfelünk 2013. évben a kiva szerint adózott, amiből év közben (árbevétel túllépés miatt) kikerült, és újra a társasági adó hatálya alá tartozik. Szeretnénk beadni a kiva-bevallását, de rengeteg megválaszolatlan kérdés merült fel a bevallás kitöltése közben, amelyekre sem a NAV ügyfélszolgálata, sem adószakértők, sem könyvvizsgálók nem tudtak válaszolni. A NAV-nak írásban is feltettük kérdéseinket, de ők sem tudtak válaszolni. Ezért arra gondoltunk, hogy beadjuk a bevallást és azonnal kérünk magunk ellen egy vizsgálatot. A NAV ügyfélszolgálata szerint erre nincs előírt formanyomtatvány, simán írjunk egy levelet, és küldjük el az illetékes igazgatóságnak. Kérdésem az lenne, tényleg így működik a bejelentés, valamint a NAV ezt hogyan kell, hogy kezelje? Ha akarja, indít vizsgálatot, ha akarja, akkor nem? A vizsgálat kérésének oka, hogy a megválaszolatlan kérdések miatt akár több millió forint is lehet az adó eltérése (hiány), és nem szeretnénk, hogy egy sok év múlva indított vizsgálaton esetleg adóhiányt tárjanak fel, és ezért büntetést is kelljen fizetni – hangsúlyozta a kérdező.

Verbai Tamás mindenek előtt arra figyelmeztetett, hogy a kérdésben szereplő problémára csak a tényállás teljes körű ismerete mellett adható egzakt válasz, majd idézte a vonatkozó jogszabályokat.

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 5. § (1) bekezdése értelmében, ha e törvény vagy adót, adófizetési kötelezettséget, költségvetési támogatást megállapító törvény másként nem rendelkezik, az adóügyekben – a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel – a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

Az Art. 5. § (2) bekezdésének a) pontja alapján adóügyekben nem kell alkalmazni a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény az eljárás megindítására, az újrafelvételi eljárásra, a hatósági szolgáltatásra, a végrehajtási eljárásra és az ügyfél kérelmére történő ellenőrzés lefolytatására vonatkozó szabályait.

Az Art. 86. § (1) bekezdése szerint az adóhatóság az adóbevétel megrövidítésének, a költségvetési támogatás, adó-visszaigénylés jogosulatlan igénybevételének megakadályozása érdekében rendszeresen ellenőrzi az adózókat és az adózásban részt vevő más személyeket. Az ellenőrzés célja az adótörvényekben és más jogszabályokban előírt kötelezettségek teljesítésének vagy megsértésének megállapítása. Az ellenőrzés során az adóhatóság feltárja és bizonyítja azokat a tényeket, körülményeket, adatokat, amelyek megalapozzák a jogsértés és a joggal való visszaélés megállapítását, és az ezek miatt indított hatósági eljárást.

Az Art. 89. § (1) bekezdése értelmében kötelező az ellenőrzést lefolytatni a vállalkozónál, ha végelszámolását rendelték el, az Állami Számvevőszék elnökének felhívására, az adópolitikáért felelős miniszter utasítására, az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adók esetében az önkormányzat képviselő-testületének határozata alapján.

Az Art. 90. § (1) bekezdése szerint a kötelező ellenőrzéseken túl az állami adóhatóság az ellenőrzési tevékenységét e törvény szerinti szempontok alapján a vezetője által évenként február 20-áig közzétett ellenőrzési tájékoztatás alapján végzi.

A fentieket összegezve az adóhatóság ügyfélszolgálata által adott tájékoztatás helytálló volt, ugyanis valóban nincs formanyomtatvány, amely alapján adózók ellenőrzés lefolytatását kezdeményezhetik önmagukkal szemben. Az Art. idézett rendelkezési szerint egyrészt ugyanis nem kell alkalmazni a Ket. eljárás megindítására irányuló szabályait, amelyek kérelemre induló eljárás lehetőségéről rendelkeznek; másrészt pedig az Art. egyértelműen meghatározza, hogy mely esetekben kötelező az ellenőrzés elrendelése. Az ellenőrzés elrendelésének kötelező eseteit meghaladóan pedig az adóhatóság a NAV elnöke által kiadott ellenőrzési tájékoztatásban foglalt irányelv(ek) keretei között – figyelemmel az Art-ban és az irányadó státusz kormányrendeletben írtakra – maga határozza meg ellenőrzési irányait. Ennek megfelelően tehát a kérdés szerinti adózó bár valóban jogosult kérelemmel élni az adóhatóság felé, amelyben kezdeményezi önmagával szemben ellenőrzés lefolytatását, azonban ennek az adóhatóságra nézve nincs kötelező ereje, így lehetősége van ettől eltekinteni – kommentálta a jogszabályokat Verbai Tamás.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink