hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megjelent a márciusi VálaszAdó

  • adozona.hu

Elkezdődött az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, a kormány több új törvény-, illetve módosító javaslatot terjesztett a Parlament elé, ismét új szabályokkal ismerkedhetnek az adózók, magánszemélyek és cégek egyaránt.

Mindjárt itt van egy hatalmas csomag, a T/4479-es számon benyújtott törvényjavaslat, amely az EU adatvédelmi reformjának végrehajtásához szükséges törvénymódosításokat tartalmazza. Az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) kapcsán módosul a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvény is. Megszűnnek például az adatkezelési részletszabályok, továbbá a kamera-, illetve a beléptetőrendszer eddigi adatkezelési megkötései.

Ebben a csaknem hét tucat jogszabály változtatását célzó salátatörvényben szerepel például az Mt. módosítása is, amely egyebek közt a munkahelyi számítástechnikai eszközök magáncélú használatának új megközelítését javasolja.

Miközben elkerülhetetlen az új előírások tanulmányozása, sokaknál fejtörést, illetve új feladatokat generálhatnak a már korábban elfogadott szabályok. Ilyenek például a tavaly július elsején életbe lépett online számlázási kötelezettséggel, vagy például az ingatlan bérbeadás költségelszámolásával kapcsolatos idei változások. Mindkét témáról találnak hasznos információkat a mostani VálaszAdóban olvasóink. Kiemelendő továbbá az adókedvezményt érvényesíthető súlyosan fogyatékos magánszemélyek új köréről, továbbá a kormány családvédelmi akciótervének eddig megismert részleteiről közölt írásunk is.

A 2019/3. VálaszAdót itt töltheti le!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Személygépkocsi mint céges autó

Nagy Norbert

adószakértő

Zárt végű pénzügyi lízing

Nagy Norbert

adószakértő

2019 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X