További témák
hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Február 31-ére dátumozta a számláját? Május elsejétől már félmillióra is bírságolhatják!

  • BrandContent
1

Lejárt a türelmi idő a NAV felé, ami a tavaly július 1-jétől kötelezővé tett online adatszolgáltatásra vonatkozott. Május 1-jét követően akár félmillió forint bírságot is kaphat az a vállalkozás, amely hibásan küldi be a számláját.

„Az még hagyján, hogy sokan eltévesztik, melyik hónap 30 napos és melyik 31, de hogy azt sem tudják, február 28 napból áll és csak négyévenként 29-ből?” – fakadt ki az egyik hazai kisvállalkozás könyvelője, meglátva, hogy ügyfele az általa kibocsátott számlát február 31-ére dátumozta.

Nem is gondolnánk, hogy a létező három – 5, 18 és 27 százalékos – áfakulccsal szemben hány fajta szerepelt még azokon a számlákon, amelyeket 2018. július 1-jétől kötelező beküldeni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. A legalább 100 ezer forint áfát tartalmazó, hibás számlákból több mint 1700 érkezett be hozzájuk! Volt, aki 0,027, más 2,7 százalékot számított fel a nettó összegre, de akadt, aki 1415-öt.

Ezek mellett szinte eltörpülnek azok a hibák, amikor egy vállalkozás képtelen jelezni vevői felé az elmaradt számlafizetéseket, vagy túllépi a tavaly még 8 millió, ettől az évtől viszont már 12 millió forintos kisvállalkozói tételes adózói (kata) keretet. Szintén gyakran előfordul, hogy a bankszámlára érkező összegeket nem számlázzák ki időben a vevők felé, illetve az is, hogy a NAV-ellenőrzéshez nem, vagy csak kínkeservesen szedik össze az ellenőrzött időszak bizonylatait.

„A kötelező adatszolgáltatás során a NAV-hoz tavaly júliustól március közepéig beküldött 36 millió számlából nem kevesebb mint 16 millió tartalmazott olyan adatot, amely használhatatlan volt” – ismerteti az első ránézésre megdöbbentő adatot Stygár László, a több mint 125 ezer hazai vállalkozásnak online számlázási megoldásokat biztosító Számlázz.hu alapítója.

A május 1-jei határidő nem véletlen, a munka ünnepén lépnek életbe ugyanis a számlázóprogramok kötelező, valós idejű, elektronikus adatszolgáltatásának új technikai követelményei. A szakmai berkekben NAV 1.1.-ként emlegetett változás a legalább 100 ezer forint áfát tartalmazó – azaz alapesetben nettó 371 ezer forint értékű – számlát kiállító vállalkozásokat érinti. Nekik e számla valamennyi adatát azonnal, online módon kell továbbítaniuk az adóhatóság felé.

Az új rendszer csak kis mértékben érinti a számlázóprogram használóinak napi munkáját – például úgy, hogy a számlán szereplő termékhez kapcsolódó mennyiségi egységet máshogyan kell majd kiválasztaniuk. A megváltozó követelmények inkább a program és a NAV szerverei közötti kommunikáció technikai részére hatnak ki azáltal, hogy egyes adatok értelmezhetőbben és feldolgozhatóbb állapotban kerülnek be a rendszerbe. Az új követelmények – vagyis az 1.1-es verzió – leírása már elérhető a NAV honlapján, amelyek alapján a fejlesztők megkezdhetik a programok módosítását.

Összegyűjtöttük, mi változik május 1-jétől:

●     a korábban választható árfolyam kötelezően elvárt lesz,

●     ugyanígy kötelezően elvárt a korábban opcionális áfa-mérték szerinti összesítő is,

●     pontosabbá válnak a számlán szerepeltethető mennyiségi egységek, úgy mint darab, kilogramm, tonna, kilowattóra, nap, óra, perc, hónap, liter, kilométer, köbméter, méter, folyóméter, karton, doboz,

●     a dátum és időpont típusú értékeket tartalmazó mezőkben nem szerepelhet 2010-01-01-et megelőző dátum és időpont.

Annak a vállalkozónak, aki szeretné elkerülni a bírságokat, érdemes gyorsan megtudnia a számlázóprogramja fejlesztőjétől, hogy van-e bármilyen teendő a szoftverével, frissül-e az újabb követelményeknek megfelelően, és ha igen, mikortól válik elérhetővé az új rendszer. Ez azért lényeges, mert ha a program nem naprakész időben, akkor a NAV rendszere nem fogja befogadni a számlaadatokat, így a vállalkozás szabálysértést kockáztat. Főként azoknak a vállalkozásoknak ajánlott hamar lépni, akik egyedi fejlesztésű programot használnak, nem pedig kész számlázási rendszerből állítják ki a számláikat.

„Akkor sincs még nagy baj, ha a tájékozódás során kiderül, hogy a vállalkozó számlázóprogramja nem lesz képes a május 1-jei változásokat lekövetni. Hiszen a határidőig még van idő számlázóprogramot váltani, nem is sejtenénk, ez milyen rövid időt vesz igénybe” – hangsúlyozza Stygár László.

A Számlázz.hu-t már használó, vagy azt ezután választó vállalkozásoknak a május 1-jei változások kapcsán nincs teendőjük, mivel a cég számlázóprogramja már most is az új követelményeknek megfelelően küldi be ügyfelei számláit a NAV-hoz. 

Méghozzá úgy, hogy:

●     a számlázási fiók és a banki folyószámla integrációja, az úgynevezett autokassza segítségével a díjbekérők automatikusan számlává alakulnak, a kifizetett számlákat pedig a rendszer adminisztrálja (vagyis emberi   beavatkozásra alig van szükség),

●     a kifizetetlen számlákról automatikus fizetési felszólításról szóló e-mailek mennek ki a vevők felé,            

●     a kibocsátott számlák online és azonnal megjelennek az arra alkalmassá tett könyvelési rendszerben,

●     a vevők online, bankkártyával   is kifizethetik a számláikat,

●     a számlázási fiókban megtalálhatók a bejövő (költség-) számlák is,

●     a vállalkozás e-nyugtáit   is e számlázóprogrammal bocsáthatja ki,

●     a kimenő és bejövő számlák ugyancsak automatikusan, NAV-álló módon archiválódnak   a számlázási fiókban, ezért elég ezeket elektronikusan átadni a NAV-nak,

●     a NAV online számlabekötéssel sem kell külön törődnie a vállalkozónak, ennek teendőit a cég elvégzi helyette.

A komolyabb felkészülést már csak azért sem szabad megspórolni, mert az élet nem áll meg a május 1-jei változásoknál. A NAV már most a 2.0-ás verzión dolgozik, amely még a mostaninál is komolyabb fejlesztésekre irányul. Ezek bevezetése 2020. január 1-től várható – hangzott el a számlázóprogramok fejlesztőinek tartott háttértájékoztatón.

Az oldalon elhelyezett tartalom a Számlázz.hu közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében az Adózóna.hu szerkesztősége nem vett részt.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Hozzászólások (1)

Csitta

Tisztelt Cím! A cikkben írja, hogy büntetésekre lehet számítani, ha valamit rosszul töltünk ki vagy elírunk. Sajnos a kitöltendő rovatokban sok helytelen magyarsággal írt szöveggel lehet találkozni és így könnyű hibázni. Például: ,,Forrás aása" ,, Számlakib megjelenó" ,,Mindenítés ÁFA-szám szerint" stb. Üdvözlettel: Tóth István

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Regisztrációs adó könyvelése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Engedményezés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Munkásszállás idegenforgalmi adó

Pölöskei Pálné

adószakértő

2019 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X