hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Befagyasztotta a közalkalmazotti béreket és a nyugdíjakat a román kormány

  • MTI

Befagyasztotta a közalkalmazotti béreket és a nyugdíjakat a román kormány – írja az economedia.ro, közölte az MTI.

A Ciolaciu-kabinet hétfői ülésén elfogadott sürgősségi rendelet értelmében a nyugdíjak és a közalkalmazotti bérek 2025 végéig a 2024 decemberi szinten maradnak.

A kormány a céges osztalékok után fizetendő adót 8 százalékról 10 százalékra emelte, egyúttal a jelenlegi 500 ezer euróról (205,615 millió forint) 250 ezer euróra (102,755 millió forint) csökkentette azt az éves árbevételküszöböt, amely alatt a cégek mentesülnek a társasági adó fizetése alól, ami helyett forgalmi adót fizetnek.

A hétfőn elfogadott rendelettel a bukaresti kormány megszüntette az informatikai ágazatban, az építőiparban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban dolgozók adókedvezményeit.

A kormányülés végén Tánczos Barna pénzügyminiszter bejelentette, hogy november végén 7,11 százalék volt Románia GDP-arányos költségvetési hiánya, az éves deficit pedig 8,5 és 9 százalék között lesz.

„Természetes, hogy az állam, amikor ilyen helyzetben van, szétnézzen a saját háza táján, és válaszolva a magánszektor és az állampolgárok elvárásaira, masszívan visszavágja a saját kiadásait, karcsúsítsa magát” – nyilatkozta a kormányülést követően az RMDSZ politikusa.

Tánczos Barna közölte, hogy az idei költségvetési hiány hozzávetőleg 150 milliárd lej (12 391,5 milliárd forint) lesz.

A vállalkozói szervezetek és a szakszervezetek előzetesen élesen kritizáltak a kormány megszorító intézkedéseit, utóbbiak tiltakozó akciókat helyeztek kilátásba. Ezek nyitányát a rendőrszakszervezet hétfői bukaresti tüntetése jelentette, melyen a résztvevők a bérek és a nyugdíjak befagyasztása ellen tiltakoztak – olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Üzemanyag-megtakarítás és napidíj

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Befektetési életbiztosítás

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Beruházási kedvezmény

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 február
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 1 2

Együttműködő partnereink