hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ügykatalógussal segíti a NAV a dokumentumok rendszerezését

  • adozona.hu

Az elektronikus küldemények könnyű és átlátható kezelését szolgáló új szolgáltatást, úgynevezett ügykatalógust vezetett be január elsejétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – hívja fel a figyelmet honlapján az adóhatóság.

A NAV – feladat- és hatásköréből adódóan – számos ügytípushoz kapcsolódóan, sokféle iratot küld ügyfeleinek. Azért, hogy a küldeményeket a címzettek gyorsan, már a címük alapján átláthassák, katalogizálhassák, 2019. január 1. óta a NAV ügyféli tárhelyre kihelyezett elektronikus küldeményei megnevezésükben az ügyfél adóazonosító száma mellett tartalmazzák az iratra vonatkozó főbb információkat, melyek alapján könnyebb eligazodni a küldemények között.

Rendszerezést segítő információként jelenik meg a dokumentum típusa és leírása. A dokumentum típusa az első sorban olvasható, és azt jelzi, hogy az adott irat milyen ügycsoporthoz (például bevallás, ellenőrzés, végrehajtás stb.) kapcsolódik. A dokumentumleírás a második sor összefoglaló neve, itt található az adózó adóazonosító száma és az irat típusa.

Az ügykatalógus a dokumentum típusa mezőben szereplő bejegyzések katalógusa. Az ügykatalógusban feltüntetett dokumentumtípusok alapján a cégkaputárhelyre érkező küldemények címkézhetők, vagyis megfelelő beállításokkal, megnyitás, letöltés nélkül kategorizálhatják az ügyfelek a küldeményeket azok, és ügyelosztási szabályokat rendelhetnek az egyes címkékhez. A cégkaputárhelyen elvégezhető címkézési szabályokról bővebb információ itt található: https://ugyintezes.magyarorszag.hu/dokumentumok/jogosultsagkezeles.PDF.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített végelszámolás - ügyvezető

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Többes jogviszony

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szja-kedvezmények

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink