hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megszavazták! Vége a lakástakarék-pénztárak állami támogatásának

  • adozona.hu

Megszavazta a kormánypárti többség a lakástakarék-pénztári megtakarítások állami támogatásának eltörléséről szóló törvényjavaslatot, amelyet tegnap nyújtott be egy fideszes képviselő, és kivételes eljárás keretében, lényegében érdemi vita nélkül ma el is fogadott az Országgyűlés.

A képviselők 125 igen szavazattal, 49 nem ellenében hagyták jóvá a fideszes Bánki Erik által jegyzett törvényjavaslatot, amelynek értelmében a törvény kihirdetését követően kötött új  szerződések esetén megszűnik a lakástakarék-pénztári megtakarítás 30 százalékának, legfeljebb évi 72 ezer forintot kitevő állami támogatás.

A már meglévő lakás-előtakarékossági szerződéseknél is csak a szerződésben meghatározott megtakarítási ideig maradna meg az állami támogatás, a megtakarítási időnek a törvénymódosítás hatályba lépése után történő meghosszabbítása esetén az már nem illetné meg a takarékoskodót.

Tehát, aki szeretne a még ideig-óráig hatályban lévő törvényi feltételek mellett lakástakarék-pénztári szerződést kötni, annak erre nagyon rövid ideje maradt. Az egy nap alatt elfogadott törvénymódosítás Áder János köztársasági elnök aláírását követően várhatóan a következő napokban megjelenik a Magyar Közlönyben, amikortól hatályossá is válik.

Mit szól ehhez Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója?

„Tegnap meccs volt, hajnalban értem haza, a kollégáimmal még nem igazán konzultáltam” – mondta a hvg.hu kérdésére a lakás-takarékpénztárakat érintő javaslattal kapcsolatban Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója. A bankvezér közölte, a hírekből tájékozódott a szigorításra vonatkozó módosítási javaslatról, a Bankszövetséggel nem folyt tárgyalás ezzel kapcsolatban.

További részleteket ITT olvashat arról, mi a véleménye Csányinak arról, hogy megszűnik a lakástakarék-pénztári megtakarítások állami támogatása.

OLVASSA EL cikkünket arról is, hogy mit gondolnak a parlamenti pártok képviselői a törvényalkotási rendszeren sebtében keresztülszuszakolt törvénymódosításról:

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Zöldszüret támogatása II.

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Családi gazdaság

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Műemléképület felújítása fordított vagy egyenes áfa?

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

2019 november
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X