hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Orosz aranybehozatal ügyében vizsgálódik a svájci vámhatóság

  • MTI

Orosz aranybehozatal ügyében vizsgálódik a vámhivatal, tekintettel az Oroszország ellen elrendelt gazdasági szankciókra – jelentette be pénteken a svájci vámhatóság, miközben egyelőre megválaszolatlanok a kérdések a titokzatos behozatal körül.

Májusban három tonna, Oroszországból származó arany érkezett az alpesi országba, ahol számos, aranytömbök olvasztására alkalmas finomító működik.

Az ukrajnai háború kezdete óta most először érkezett orosz arany Svájcba – közölte a vámhivatal, hozzátéve, hogy egyelőre nem tudni, ki volt az importőr.

Az 194 millió svájci frank (76,8 milliárd forint) értékű, három tonnányi arany Nagy-Britanniából érkezett, de származási országként Oroszország van feltüntetve tudatta pénteki közleményében a Szövetségi Vám- és Határbiztonsági Iroda (OFDF).

Tekintettel az érvényben lévő szankciókra, az OFDF megvizsgálja az érintett behozatalt – közölte a hivatal, amely szerint törvényi okokból semmilyen információ nem adható ki az aranyimportőrről.

Március 7. óta az orosz finomítókból kikerült aranytömböket tilos Svájcban megvásárolni. Ugyanakkor a március 7. előtt orosz finomítókban előállított aranytömbök elvileg továbbra is forgalmazhatók az OFDF szerint.

A nemesfém-kereskedők svájci szövetsége (ASFCMP) szerint egyetlen tagjuk sem részese az ügyleteknek.

A tizennégy svájci nemesfém-feldolgozót tömörítő szakmai szövetség ugyanakkor elővigyázatosságra intette tagjait. „Kétes eredetű arany nem kerülhet Svájcba” – írta közleményében a szervezet. Ez a tizennégy vállalat dolgozza fel a Svájcban olvasztott arany 90 százalékát.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST / VIDEÓ

Kérdések és válaszok

Céltartalékképzés

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Csökkentett energiadíj – mikrovállalkozás

Greff Magdolna

okleveles adószakértő

Finacont Kft

Tartozás elengedése két cég között

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
hirdetÉs