hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A holland alsóház képviselői kevésnek találják a Hollandia által zárolt orosz pénzt

  • MTI

A hollandiai intézmények eddig csupán 6 millió eurónyi orosz vagyont fagyasztottak be, az összeget a holland parlament képviselői keveslik – jelentette szerdán a Dutchnews című hírportál.

Az alsóház képviselői szerdán számon kérték Sigrid Kaag pénzügyminisztertől, hogy a holland pénzintézetek miért csak 6 millió eurót fagyasztottak be eddig a Kremlhez közelálló, szankcionált orosz személyeknek a vagyonából. Kaag a képviselői kérdésre levélben válaszolt, amelyben azt írta, hogy eddig 132 hollandiai intézmény jelentett be olyan ügyfeleket, akik szerepelnek az Európai Unió szankciós listáján, és van befagyasztható vagyontárgyuk. A levelében szereplő adatok szerint azonban a bejelentések több mint 80 százaléka olyan pénzintézettől érkezett, amelynek nincs közvetlen rendelkezése a szóban forgó vagyon felett.

Jasper Van Dijk, az ellenzéki Szocialista Párt egyik képviselője a Het Financieele Dagblad (FD) című gazdasági napilapnak úgy nyilatkozott, hogy csütörtökön a parlamentben nyomást gyakorol majd Wopke Hoekstra külügyminiszterre az ügyben. Véleménye szerint 6 millió euró „aprópénz” a szankcionált milliárdosok számára. „Szavakban erősek vagyunk, de a gyakorlatban kevés történik” – hívta fel a figyelmet a képviselő.

Az FD tavalyi számításai szerint 2020-ban az orosz cégek mintegy 90 milliárd eurót fektettek be Hollandiában. Ebből 35 milliárd euró az EU szankciós listáján szereplő személyekhez kötődik, ami most 862 személyt és 73 vállalatot jelent.

Pieter Omtzigt, a parlament egyik független képviselője azzal érvelt, hogy a szomszédos Belgium az Ukrajna elleni orosz támadás kezdete óta már 10 milliárd eurónyi orosz vagyont zárolt.

A belga sajtó beszámolói szerint Belgium az elmúlt két hétben blokkolta az uniós szankciók hatálya alá tartozó orosz magánszemélyek és vállalatok számláihoz történő hozzáférést. Kétmilliárd-hétszázmillió euró értékben zároltak bankszámlákat, és 7,3 milliárd euró értékben blokkoltak tranzakciókat – áll a jelentésekben. A Belgiumban befektetett orosz vagyon elsősorban az energia-, a műtrágya-, a turisztikai, az acél- és a gyémántágazatot érinti.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink