hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új magyar-orosz tb-egyezmény

  • dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő, jogász

Magyarország és Oroszország, valamint Magyarország és Ukrajna között egy 57 évvel ezelőtt – az 1963. évi 16. törvényerejű rendelettel – kihirdetett szociálpolitikai egyezmény szabályozza az egészségügyi és nyugellátásokat, mely mind előírásaiban, mind elveiben változtatásra szorul. A napokban hirdették ki az Oroszországi Föderációval megkötésre került új egyezményt, melynek főbb szabályait az alábbi cikkben ismertetjük.

Az 1963. évi 16. törvényerejű rendelettel kihirdetett szociálpolitikai egyezmény még a Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között jött létre. Ez a régi egyezmény az ellátások megállapítását az állandó lakóhelyhez köti. Ennek keretében például rögzíti, hogy

˜» „a táppénzt, a terhességi, gyermekágyi, szülési és egyéb segélyt, valamint a családi pótlékot” az az ország állapítja meg és folyósítja, amelynek területén a jogosultnak állandó lakóhelye van;

˜» „azoknak az állampolgároknak a részére, akik az egyik Szerződő Fél területéről a másik Szerződő Fél területére költöztek, azonban az átköltözés után nem dolgoztak tovább, a nyugellátás összegét a megfelelő képzettséggel rendelkező és a nyugellátás megállapítása időpontjában a fogadó állam hasonló tevékenységet folytató dolgozója szakmai átlagkeresete alapján kell kiszámítani.”

Azaz, ha egy orosz vagy ukrán állapompolgárnak Magyarországon van a lakóhelye, akkor itt jogosult például nyugellátásra, és ha az átköltözés után nem dolgozott tovább, a nyugellátás összegét a megfelelő képzettséggel rendelkező és a nyugellátás megállapítása időpontjában a Magyarországon hasonló tevékenységet folytató dolgozó szakmai átlagkeresete alapján kell kiszámítani.

Ez, a fentiek szerint rendelkező egyezmény fog hatályon kívül kerülni az Oroszországi Föderáció és Magyarország vonatkozásában.

Rendelje meg HVG 2020-as Tb-különszámát kiadói kedvezménnyel!
2020. július 1-jétől teljesen új tb-törvény lép hatályba, az év első felében viszont még a „régi” járuléktörvényt kell használni. Éppen ezért a HVG Tb-különszáma mindkét tb-törvényt tartalmazza, külön magyarázatokkal az első és a második félévre, s megfelelő táblázatokkal, példákkal is segítjük az előírások értelmezését.
Részletek >>
Nézze meg "A társadalombiztosítási szabályok veszélyhelyzetben" című videónkat is!

A 2020. évi XIV. törvénnyel, 2020. március 31-én hirdették ki a Magyarország és az Oroszországi Föderáció között létrejött, szociális biztonságról szóló egyezményt. Ahhoz, hogy az egyezmény hatályba lépjen, azaz alkalmazásra kerüljön, még meg kell erősíteni. Erre tekintettel az egyezmény az annak megerősítéséhez szükséges belső állami eljárások teljesítéséről szóló utolsó diplomáciai értesítés kézhezvételének napját követő második hónap első napján lép majd hatályba.

Az új egyezmény kapcsán fontos áttekinteni, hogy

˜» kikre terjed ki,

˜» milyen ellátásokat foglal magába,

˜» milyen általános és különleges szabályokat kell alkalmazni például kiküldetés esetén.

Az új egyezmény Magyarország, valamint az Oroszországi Föderáció állampolgáraira és a családtagjaira, továbbá a menekültekre és azok családtagjaira terjed ki.

Milyen ellátásokra vonatkozik az új egyezmény?

Magyarország tekintetében az öregségi, hozzátartozói és a baleseti hozzátartozói nyugellátásokra, valamint a baleseti járadékra és a megváltozott munkaképességű személyek részére járó (rokkantsági, rehabilitációs) ellátásokra, a biztosítási kötelezettségre és társadalombiztosítási, valamint munkanélküli ellátások fedezetére fizetendő járulékokra és ezek szabályaira terjed ki.

Az Oroszországi Föderáció tekintetében az öregségi, rokkantsági, hozzátartozói nyugdíjbiztosításra és emellett a társadalombiztosítási nyugdíj mellé járó meghatározott összegű kiegészítésre, valamint ennek emelésére és/vagy növelésére, valamint pótlékára, a felhalmozási nyugdíjra és a nyugdíjfelhalmozási eszközök terhére történő egyéb kifizetésekre, a szociális nyugdíjakra, a kötelező társadalombiztosítási ellátások közül az üzemi balesetek és (vagy) foglalkozási megbetegedések esetén átmeneti keresőképtelenség miatt a biztosított részére vagy a halála esetén biztosítási kifizetésre jogosult személyek részére járadék formában történő támogatásra, továbbá ezen személyek részére járó egyszeri és havi biztosítási kifizetésekre, a (szövetségi vagy regionális) szociális nyugdíjpótlékokra vonatkozó jogszabályokra vonatkozik az egyezmény.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja: melyek a keresőtevékenységre, valamint a kiküldetésre alkalmazandó előírások!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink