hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tanulószerződéssel foglalkoztatottak: itt a sorvezető a tb-jogviszony kibogozásához

  • Széles Imre, társadalombiztosítási szakértő

Idén január 1-jétől mind a Tbj.-ből (1997. évi LXXX. törvény) mind pedig az szja-törvényből (1995. évi CXVII.), illetve a szochotörvényből (2018. évi LII.) törölték a jogalkotók a tanulószerződés alapján szakképző iskolai tanulmányokat folytató tanulókra vonatkozó előírásokat. Ez első olvasatban némi bizonytalanságot okozott a jogalkalmazók számára, hiszen arról nem esett szó, hogy az új szakképzési törvény (2019. évi LXXX.) 2020. január 1-jén történt hatályba lépése kapcsán megszüntetni vagy esetleg módosítani kellett volna a hatályos tanulószerződéseket.

Az új szakképzési törvény (2019. évi LXXX., Szkt.) átmeneti rendelkezései között található 125. paragrafus (3) bekezdése szerint a 2020. május 31-ét megelőzően létesített tanulói jogviszony és a tanulói jogviszonyból fakadó, vagy arra tekintettel jogszabály alapján a tanulót megillető, illetve terhelő jogok és kötelességek teljesítése tekintetében a nemzeti köznevelésről szóló törvénynek, a régi szakképzési törvénynek (2011. évi CLXXXVII. törvény, régi Szkt.) és a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvénynek és más jogszabálynak az új szakképzési törvény hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni

a) a tanuló tanulmányainak befejezésére,
b) a gyakorlati képzésben tanulószerződéssel való részvételre,
c) a szintvizsga és az érettségi vizsga megszervezésére és teljesítésére, valamint
d) a tanuló juttatásaira.

Kivételek ez alól a 2019/2020. tanévben a nemzeti köznevelésről szóló törvénynek a szakképzési törvény hatályba lépését megelőző napon hatályos rendelkezései szerinti szakgimnázium nyelvi előkészítő évfolyamán, illetve szakközépiskola előkészítő évfolyamán részt vevő tanulók.

Már kapható a HVG 2020-as Tb-különszáma, amelyet most 15% kiadói kedvezménnyel rendelhet meg!
2020. július 1-jétől teljesen új tb-törvény lép hatályba, az év első felében viszont még a „régi” járuléktörvényt kell használni. Éppen ezért a HVG Tb-különszáma mindkét tb-törvényt tartalmazza, külön magyarázatokkal az első és a második félévre, s megfelelő táblázatokkal, példákkal is segítjük az előírások értelmezését.

Témánk szempontjából a hangsúly az „és más jogszabály e törvény hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni” előíráson van, ami azt jelenti, hogy a Tbj., a szochotörvény, illetve az szja-törvény – 2019. december 31-én hatályos – tanulószerződés alapján szakképző iskolai tanulóra vonatkozó szabályait továbbra is alkalmazni kell, mindaddig, amíg a tanulószerződéssel rendelkezők befejezik a képzést.

A 2020-as adóváltozásokról szóló írásainkat itt találja.

A HVG Adó 2020 különszámában szakértői kommentárokkal, példákkal és törvényekkel segítjük az eligazodást a többször módosított adózási jogszabályokban.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyből megtudhatja, hogy mit jelent ez a gyakorlatban!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Belső szabályzat

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 február
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 1
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close