hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az Országgyűlés elfogadta a 2023-as rezsivédelmi költségvetés módosítását

  • adozona.hu

Az Országgyűlés elfogadta a rezsivédelmi költségvetés módosítását, amely négyszeresére emeli a Rezsivédelmi Alap összegét, ezzel biztosítva, hogy minden magyar család továbbra is a rezsicsökkentett árat kapja az átlagfogyasztás mértékéig. Az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli szankciós politika energiaár-robbanást és soha nem látott szankciós inflációt szabadított Európára. Ennek negatív hatásai Magyarországot is kihívások elé állítják, a kormánynak pedig cselekednie kellett annak érdekében, hogy Magyarország ebből a válságból is győztesen kerüljön ki. A kormány számára a veszélyek korában is a családok, a nyugdíjasok, a gazdaság és a munkahelyek védelme a legfőbb prioritás. Ennek szellemében a kormány módosította a 2023. évi költségvetést, melyet az Országgyűlés is elfogadott – közölte a Pénzügyminisztérium sajtóközleményében.

A 2023-as költségvetés a rezsivédelem költségvetése, ami a módosítás után még inkább igaz: a kormány a Rezsivédelmi Alap korábbi, 670 milliárd forintos keretét közel négyszeresére, 2580 milliárd forintra emelte. Az Alap így garantálja, hogy az átlagfogyasztásig 2023-ban is biztosítottak legyenek a rezsicsökkentett árak. A támogatásból a családokon kívül a vállalkozások, az állami intézmények és az önkormányzatok is részesülnek.

A kormány a rendkívüli időkben is kiemelten kezeli a magyar családok, a gyermekvállalás és a gyermeknevelés támogatását. Ehhez a költségvetés módosítása során is megőrizzük Európa legkedvezőbb, 15 százalékos jövedelemadóját, a személyi jövedelemadó-mentességet pedig 2023-tól a 30 év alatti, gyermeket vállaló anyákra is kiterjesztjük. Mindezekkel együtt a családok támogatására közel 3360 milliárd forintot fordít a költségvetés – hangsúlyozzák a sajtóközleményben.

A nyugdíjasok védelme érdekében továbbra is biztosított az inflációkövető nyugdíjemelés, valamint a 2022-ben visszaépített 13. havi nyugdíj. A költségvetés tartalmazza az idei 15 százalékkal emelt nyugdíjak fedezetét, ahogyan biztosította a forrásokat az emelt összegű 13. havi nyugdíj februári kifizetéséhez is.

A háború közelsége miatt továbbra is kulcsfontosságú a határok és Magyarország védelmének biztosítása. Ezt a célt szolgálja a Honvédelmi Alap, amely megteremti a honvédelmi fejlesztések forrásait, valamint megerősíti hazánk fizikai biztonságát. A 842 milliárd forintos Alapnak köszönhetően a honvédelemre fordított kiadások 2023-ban meghaladják a GDP 2 százalékát.

A kormány továbbra is nagy hangsúlyt fektet az egyensúlyi mutatók javítására és a költségvetés stabil pozíciójának megtartására. 2023-ban 3,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal számolunk, miközben az államadósság mértékét 70 százalék alá csökkentjük. A büdzsé 2023 egészére 15 százalékos inflációval számol. A kormány célkitűzése, hogy az infláció mértékét év végére egyszámjegyűre csökkentse.

Az Országgyűlés által megvitatott költségvetési törvényjavaslatot a ház 131 igen és 54 nem szavazattal elfogadta – olvasható a sajtóközleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink