hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyugdíj, ha Romániában is dolgozott

  • adozona.hu

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és a Casa Naţională de Pensii Publice Romania a nemzetközi nyugdíjszakmai együttműködés keretében magyar-román nyugdíjtanácsadó napokat tart novemberben Budapesten, Debrecenben és Szegeden.

A szervezők a rendezvényt azoknak ajánlják, akik Magyarországon és Romániában is dolgoztak alkalmazottként, vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcím alapján szereztek/szereznek magyar- és román nyugdíjjogosultságot.

A tanácsadó napokon az érdeklődők személyre szóló tájékoztatást kaphatnak a nyugdíjjogosultságról, a nyugdíjba vonulás feltételeiről, az ügyintézési teendőkről, illetve –  kérésre  – a folyamatban lévő nyugdíjügyről is.

A rendezvények időpontjai és helyszínei:

♦ 2016. november 15-16. között Budapesten, Nyugdíjbiztosítási Székház épülete, 1081 Budapest, Fiumei út. 19/a,

♦ 2016. november 17-én Debrecenben, Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épülete, 4026 Debrecen, Hunyadi utca 13.,

♦ 2016. november 17-én  Szegeden, Csongrád Megyei Kormányhivatal épülete, 6722 Szeged, Bécsi krt. 5.

Előzetes bejelentkezés és regisztráció az alábbi telefonszámon, valamint email címen lehetséges: +36-1-270-81-08
[email protected]

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink