hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jó hír a nyugdíjasoknak, itt a kormányrendelet a rezsiutalványról

  • MTI/Adózóna
2

Kilencezer forint értékű rezsiutalványt kap minden nyugdíjas szeptember 30-áig, olvasható a kormány portálján.

A háromszor háromezer forintos rezsiutalványt március 31-éig lehet felhasználni, és a gáz-, illetve az áramszámlát lehet majd kifizetni belőle – közölte a mai kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Hozzátéve: az idén még fizetnek nyugdíjprémiumot és nyugdíj-kiegészítést i kapnak az idősek.

Megjelent a nyugdíjasok rezsiutalványáról szóló kormányrendelet; az utalványra az öregségi nyugdíjasok mellett a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is jogosultak, így nagyjából 2,6 millió ember – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteken az MTI-vel.

A közlemény emlékeztet, a rezsiutalványok értéke egyszeri kilencezer forint, amit három, háromezer forintos címletben kapnak meg a jogosultak. A rezsiutalványokat a Magyar Posta kézbesíti szeptember 30-áig, és azokat jövő év március 31-éig lehet felhasználni. A posta a kézbesítést egyszer kísérli meg, a kézbesítés eredménytelensége esetén az ismételt kiküldés iránti kérelmet a Magyar Államkincstárnál kell kérni november 30-áig; az utalvány adómentes.

Közölték azt is, hogy a jogosultak körét a kormányrendelet részletezi, utalványra jogosultak többek között a 2019 májusában ellátásban részesülő öregségi nyugdíjasok, özvegyi nyugdíjasok, a szülői nyugdíjat, árvaellátást, korhatár előtti ellátást, rokkantsági, rehabilitációs ellátást, baleseti, rokkantsági járadékot, fogyatékossági támogatást, vakok személyi járadékát kapók.

A rezsiutalványokat földgáz- és villamosenergia szolgáltatás kifizetéséhez lehet felhasználni; postai csekk befizetéséhez vagy közvetlenül a szolgáltató ügyfélszolgálatán lehet átadni. A részletes tájékoztatás erről a szolgáltató honlapján lesz elérhető.

Megjegyzik, egyszerre több utalvány is felhasználható több csekk befizetéséhez. A befizetésnél az utalványokon szereplő összeget kiegészíteni csak készpénzzel lehet, bankkártyával nem, és az utalvány készpénzre nem váltható.

A szolgáltató ügyfélszolgálatán átadott rezsiutalványok értékét a szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb az átadást követő 15 napon belül jóváírja a fogyasztó folyószámláján.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
adózóna.hu

Kedves Olvasónk!

Igaza van, a kormányrendelet nem tartalmaz olyan megszorítást, hogy a rezsiutalvány kizárólag készpénzzel egészíthető ki. Ez a szöveg a kormányinfó alapján készült MTI hírben szerepelt. A rendelet, illetve a rezsiutalvány sorsát, beválthatóságát folyamatosan követjük, és jelezzük az egyes részleteket (ezekről a szolgáltatók adnak majd tájékoztatást).
Kiegészítését köszönjük.
Üdvözlettel az Adózóna csapata.

pp528

Én nem láttam olyan előírást a rendeletben, hogy az utalványt csak készpénzzel lehet kiegészíteni. Ez hol van benne?

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink