hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így választunk a jövőben háziorvost: módosul a rendelet

  • dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő, jogász

Módosul a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló miniszteri rendelet, amely részletezi a háziorvos-választásra, valamint a másik háziorvoshoz való átjelentkezésre vonatkozó szabályokat.

A négy százalék természetbeni járulékunk az egészségbiztosítás természetbeni ellátásainak fedezetére szolgál, ebbe tartozik bele a háziorvosi ellátás is. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a kormány honlapján közzétett, egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításának tervezete szerint egyebek mellett változna a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet is.

A hatályos szabály alapján a háziorvos köteles ellátni az ellátási területén lakó, a külön jogszabályban foglaltak szerint hozzá bejelentkezett és az általa elfogadott biztosítottakat.

A tervezet új paragrafusokban, részletesen meghatározná, hogyan kell bejelentkezni a háziorvoshoz.

A háziorvos-választás a választani kívánt háziorvosnál történő jelentkezéssel veszi kezdetét. Ha a háziorvos a jelentkezést elfogadja, az őt választó személy Társadalombiztosítási Azonosító Jelét nyilvántartásba veszi, és igazolást állít ki a jelentkező személy részére arról, hogy a háziorvosi ellátását vállalta.

Az igazoláson fel kell tüntetni a háziorvos nevét, a háziorvosi szolgáltató rendelőjének címét és telefonszámát. Az igazolással egyidejűleg a háziorvos a jelentkező személyt nyilvántartásba veszi, és kiállítja a „Beteg törzskartonja” elnevezésű nyomtatványt.

Továbbra is megmarad az a lehetőség, hogy a háziorvos elutasíthatja a biztosított jelentkezését. Ezt azonban csak különösen indokolt esetben teheti meg, ha azon személynél, akinek a lakóhelye a háziorvos ellátási területén belül (körzetében) van. Elutasítás esetén is el kell látni az orvos területén lakó beteget, ha az más háziorvost nem választott, és ellátatlansága az egészségét károsító vagy a gyógyulást lassító állapotromláshoz vezetne.

Évente egy alkalommal indokolás nélkül, ezen túlmenően indokolt esetben lehet átjelentkezni másik háziorvoshoz.

Akkor indokolt az átjelentkezés, ha

– a biztosított tartózkodási helye megváltozik, illetve

– minden olyan esetben, amikor a választott orvos felkeresése akadályba ütközik.

Más háziorvoshoz történő átjelentkezéskor az átjelentkezést elfogadó háziorvos az érintett személy írásbeli hozzájárulásával átkéri az őt választó személy előző háziorvosától az egészségügyi törzskarton kivonatát. Az újonnan választott háziorvos igazolja, hogy az átjelentkezett személy orvosi ellátását vállalja. Az igazoláson ez esetben is fel kell tüntetni a háziorvos nevét, a háziorvosi szolgáltató rendelőjének címét és telefonszámát.

A háziorvos-választás, illetve átjelentkezés elősegítése érdekében a települési önkormányzat jegyzője nyilvánossá teszi a háziorvosi körzetek területi elhelyezkedését, valamint a körzetek lakosságának orvosi alapellátását végző háziorvosok nevét, illetve képesítési adatait.

A háziorvosi körzeteket érintő változásokat – ideértve a háziorvos helyettesítését, illetve a személyében bekövetkezett változást – a közszemlére tétel során folyamatosan aktualizálni kell.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink