hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ezt várja az ellátó központ az egészségügyi adatok digitalizációjától

  • MTI

Több mint ötszázmillió egészségügyi adat – e-recept, betegdokumentum, ellátási információ – került fel az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térbe (EESZT) az indulás óta eltelt egy évben. A rendszerrel elkerülhetők a feleslegesen megismételt vizsgálatok, az orvosok sokkal pontosabb képet kapnak betegükről, ami elősegíti a biztosabb diagnózist és a gyorsabb gyógyulást.

A rendszer tavaly november 1-jei indulása óta a páciensek több mint 176 millió elektronikus receptet váltottak ki, a napi e-recept-beküldések száma pedig egy átlagos hétköznapon meghaladja a 800 ezret. Ezen kívül mintegy 92 millió, a betegellátáshoz kapcsolódó dokumentum (például lelet, ambulánslap, zárójelentés) került be az adatbázisba, és csaknem 10 millió alkalommal kérdeztek le kórtörténeti adatot az EESZT-ből a kezelőorvosok, valamint az eProfil esetében 100 ezernél is több alkalommal küldtek be és kérdeztek le információt – összegez közleményében az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK).

Az EESZT szolgáltatásai révén az orvosok számára több információ áll rendelkezésre a betegről, látják a más kezelőorvosok által előírt gyógykezeléseket, a felírt és azon belül ki a nem váltott gyógyszereket, a beutalókat, a leleteket; mindez jelentősen javítja a betegellátás minőségét és hatékonyságát. A rendszerrel elkerülhetők a feleslegesen megismételt vizsgálatok, az orvosok sokkal pontosabb képet kapnak betegükről, ami elősegíti a biztosabb diagnózist és a gyorsabb gyógyulást.

Az egészségügyi szolgáltatók rendszerhez csatlakozása folyamatos, így az emberek egyre több, az egészségügyi ellátásukkal kapcsolatos adatot követhetnek figyelemmel egyetlen központosított szolgáltatásban.

Jelenleg minden fekvőbeteg-ellátó intézmény és gyógyszertár használja a rendszert, a háziorvosok 87 százaléka, a járóbeteg-ellátó intézmények 85 százaléka veszi igénybe napi szinten ezt a felhő alapú technológiát.

Mint írták, a tervek között szerepel a bevezetés előtti öt évben keletkezett betegadatok feltöltése, a telemedicina-szolgáltatások – vagyis az egészségügyi intézmények közötti digitális képtovábbítás – fejlesztése, továbbá speciális egészségügyi nyilvántartások létrehozása.

Hamarosan a mobilapplikációk fejlesztése és a csatlakozása is lehetővé válik, ezek segítségével például elérhetők lesznek elektronikus receptjeink, betegdokumentumaink és időpontfoglalásaink – áll a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink