hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egészségügyi ellátások: változtak az időpontfoglalási szabályok

  • dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő, jogász

Március 1-jétől hatályos az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) digitális időpontfoglalási rendszerét szabályzó, egy nappal korábban, február 29-én kihirdetett 42/2024. kormányrendelet. Az új jogszabály rögzíti, hogy az állam az EESZT digitális időpontfoglalási rendszer útján biztosítja, hogy a közfinanszírozott járóbeteg-szakellátást nyújtók (azaz a nem magánszolgáltatók) az EESZT útján közzétegyék és folyamatosan frissítsék a beutalóval és beutaló nélkül igénybe vehető szolgáltatásaikra nyitva álló időpontokat.

Jelenleg a digitális időpontfoglalás alkalmazása – ha a technikai feltételek adottak – az egészségügyi szolgáltató döntésén múlik. Ugyanakkor 2024. július 1-jétől azok a közfinanszírozott járóbeteg-szakellátók, amelyek heti 300 vagy ezt meghaladó számú órát legalább 5 szakmában nyújtanak, kötelesek lesznek használni a digitális időpontfoglalási rendszert.

Hogyan lehet időpontot foglalni a digitális rendszerben?

Az alábbi három esetet kell elkülöníteni az időpontfoglalás kapcsán:

1.) A digitális időpontfoglalási rendszerben a beutalóval (például ortopédiai-, reumatológiai rendelés) igénybe vehető ellátások esetén a személyesen jelen lévő beteg kérésére a beutaló orvos végzi az időpontfoglalást.

2.) A beutaló nélkül igénybe vehető ellátások (például a bőrgyógyászati, nőgyógyászati, urológiai, fül-orr-gégészeti, vagy szemészeti ellátások) esetén, ha orvosszakmailag indokolt, akkor a beteg háziorvosa vagy kezelőorvosa vállalhatja, hogy a beteg kérésére a digitális időpontfoglalási rendszerben a járóbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatónál időpontot foglal. Ha a beteg állapota személyes megjelenést nem igényel, akkor a háziorvos, vagy a kezelőorvos a beteg személyes megjelenése nélkül is eleget tehet a beteg kérésének. Azaz a beteg kérheti például telefonon is az időpontfoglalást. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ez nem egy kötelezettség, azaz a háziorvos vagy kezelőorvos nem köteles a beteg fenti időpontfoglalásra vonatkozó kérésének eleget tenni.

3.) Maga a beteg is foglalhat időpontot a járóbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatónál, amelyet a járóbeteg-szakellátó a digitális időpontfoglalási rendszerben rögzít. Erre az időpontfoglalásra sor kerülhet akár beutalóval, akár beutaló nélkül igénybe vehető egészségügyi ellátásoknál. Az időpontfoglalásra a járóbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató által meghatározott módon kerülhet sor. Ha például szakrendelőben az időpontfoglalás a recepció feladatkörébe tartozik, akkor a recepciónál kell intéznie a betegnek a digitális időpontfoglalást. Ez esetben is igaz, hogy az időpontfoglalást a betegnek nem kell személyesen végeznie, így akár arra telefonon is sor kerülhet.

A beteg időpontfoglalása kapcsán 2024. július 1-jétől kell majd alkalmazni a következő szabályokat. A beteg – a fentiekben leírtakon túl – beutalóval, illetve beutaló nélkül igénybe vehető egészségügyi ellátásokra közvetlenül is foglalhat majd időpontot, illetve módosíthatja foglalt időpontját a digitális időpontfoglalási rendszerben. A betegnek figyelnie kell majd arra, hogy ugyanazon szakmában csak egy időpontot foglalhat, azaz nem foglalható ugyanazon tajszámhoz kapcsolódóan egyszerre több egészségügyi szolgáltatónál időpont.

Megjegyzés: a fenti szabályok nem érintik a járóbeteg-szakellátók nem digitális időpontfoglalási rendszerben történő időpontfoglalását, így azokra a továbbiakban is sor kerülhet.

Tekintsük át, milyen feladatai vannak az egészségügyi szolgáltatónak a digitális időpontfoglaló rendszer kapcsán!

A rendszert használó járóbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók az EESZT útján közzéteszik és folyamatosan frissítik a beutalóval és beutaló nélkül igénybe vehető szolgáltatásaikra nyitva álló időpontokat.

Az ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató csak kivételes esetben, a működését érintő okból megteheti, hogy az általa közzétett időpontokat az EESZT útján módosítja vagy törli. Ha a már lefoglalt időpont módosították vagy törölték, akkor az ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató köteles az ellátásra időponttal rendelkező beteget értesíteni, és a beteggel leegyeztetni az új időpontot.

Megjegyzés: a szolgáltatónál az időpont módosításáról vagy törléséről az egészségügyi intézmény felsővezetője vagy az általa megbízott személy hozhat döntést.

A beteg is változtathat a már lefoglalt időpontján. A jogszabály úgy rendelkezik, hogy a járóbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóhoz előjegyzett és részére közölt időpontot személyesen, telefonon vagy az erre a célra kijelölt elektronikus úton köteles haladéktalanul a beteg lemondani, vagy az időpont módosítását kérni, amikor az arra okot adó körülményről értesült.

Végezetül megemlítem, hogy a digitális időpontfoglalási rendszer – a beutalóval, illetve a beutaló nélkül igénybe vehető járóbeteg-szakellátásoknál – a következő nem személyes adatokat tartalmazza:

– a kezdeményezett ellátásra történő időpontfoglalás időpontja,

– az ellátás lefoglalt időpontja,

– a beteg egészségügyi szolgáltatónál történő érkeztetése és rendelésre történő továbbküldésének időpontja,

– a beteg rendelőbe történő behívásának időpontja,

– az EESZT központi eseménykatalógusának a „járóbeteg-szakellátás befejezése” címszó alatti bejegyzése.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bt.-beltag osztalék

dr. Udvari Jesszika

MBA, ügyvéd

budlegal Ügyvédi Társulás tagja

Egyéni vállalkozó, táppénz

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Osztalék, tulajdonos eltűnés esetén

dr. Tuczai Dóra

LL.M. (Berlin) ügyvéd

budlegal Ügyvédi Társulás tagja

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink