hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így változnak a hitelintézeti és a biztosítói különadó fizetésének szabályai

  • Erdős Gabriella adószakértő, TaxMind Kft.

Cikkünkben a bankok és biztosítók által fizetendő különadó hatályba lépő jogszabályi módosításának legfontosabb tudnivalóit ismertetjük.

Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló 2006. évi LIX. törvény (Különadó tv.) hitelintézetekre és biztosítókra vonatkozó rendelkezéseinek módosítását a Magyar Közlöny 2024. évi 24. számában megjelent egyes adózási tárgyú veszélyhelyzeti rendelkezésekről szóló 52/2024. kormányrendelet foglalja magában. Nézzük, milyen lényeges változásokat érdemes szem előtt tartani!

Hitelintézeti különadó – visszaigénylés

A hitelintézeti különadó mellett 2020-ban a hitelintézeteket a járványügyi helyzetre tekintettel a különadó alapjának 50 milliárd forintot meghaladó részére 0,19 százalék járványügyi különadó befizetésére kötelezte a jogszabályalkotó azzal, hogy a hitelintézetek ezt az összeget öt év alatt visszaigényelhetik.

A jelenlegi módosítás ezen intézkedés meghosszabbítását szolgálja olyan módon, hogy 2024-ben a járványügyi különadó nem igényelhető vissza. A módosított szöveg szerint a visszaigénylés a 2020. évet követő első, második, harmadik, ötödik és hatodik évben lehetséges, tehát az eredeti visszaigénylési lehetőséget nem módosították, csak időben egy évvel kitolták.

Olvassa el az Adózóna különadóról szóló írásait itt!

A hitelintézet a 2024. évben az önkéntes intézményvédelmi alapba vagy a kötelező intézményvédelmi szervezetbe az adóévben befizetett összeggel történő adócsökkentést sem alkalmazhatja.

Változás a biztosítói különadó fizetendő összegében

A kisebb biztosítókat érintő kedvező változás, hogy azoknak a biztosítóknak, amelyeknek az adóelszámolás hónapját közvetlenül megelőző naptári évben az adóköteles biztosítási szolgáltatás utáni összesített adóalapja a 20 milliárd forintot nem érte el – korábban ez a határ 8 milliárd forint volt –, kevesebb adót kell majd fizetniük az adósávok emelkedése miatt.

A régi és az új sávok szerint fizetendő adó mértékét az táblázatban foglaltuk össze:

Régi szabály Új szabály
az adóalap 100 millió forintot meg nem haladó része után az adó 25 százalék az adóalap 250 millió forintot meg nem haladó része után az adó 25 százalék
az adóalap 100 millió forintot meghaladó, de 1 milliárd 700 millió forintot meg nem haladó része után 50 százalék az adóalap 250 millió forintot meghaladó, de 1 milliárd 750 millió forintot meg nem haladó része után az adó 50 százalék
700 millió forintot meghaladó része után az adóköteles biztosítási szolgáltatásra irányadó adómérték az adóalap 1 milliárd 750 millió forintot meghaladó része után az adóköteles biztosítási szolgáltatásra irányadó adómérték

Mikortól lép életbe a változtatás?

A hitelintézetekre vonatkozó rendelkezéseket a 2024. évi adókötelezettségre kell először alkalmazni. Amennyiben a hitelintézet már nyújtott be erre az időszakra csökkentést tartalmazó bevallást, akkor az pótlékmentesen önellenőrizhető.

A biztosítókra vonatkozó új sávhatárokat tartalmazó rendelkezés 2024. április 1-jén lép hatályba.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 június
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Együttműködő partnereink