hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

10 milliárd keretösszegű támogatás és marad a méhészek szja-kedvezménye

  • adozona.hu

Folyamatosan nő a Magyar Méhészeti Nemzeti Program által biztosított keret, 2010 óta már 19 milliárd forinttal támogatták a termelőket. Fenntartják a méhészek személyi jövedelemadó-kedvezményét is – jelentette be Nagy István agrárminiszter a Sió-Eckes Kft.-vel közös, a méhek védelmében tett intézkedésekről szóló sajtótájékoztatóján Siófokon – tette közzé az Agrárminisztérium a kormány.hu-n.

A miniszter elmondta: a biztos és kiszámítható jövő érdekében biztonságban kell tudni a méhcsaládokat és a méhészeket. Magyarország pályázik a 2025. évi Nemzetközi Méhészeti Kongresszus megrendezésére, aminek előkészületeire több mint 100 millió forintot különítettek el – olvasható az Agrárminisztérium közleményében.

A tárcavezető kitért a legfrissebb konkrét kormányzati lépésre, mely szerint 10 milliárd forint keretösszeggel igényelhető a méhészeti ágazatban állatjóléti támogatás. Ez a méhcsaládok ökoszisztéma-szolgáltató képességének fejlesztését célozza, és hozzájárul a méhek jólétét szolgáló feltételek biztosításához.

A miniszter hangsúlyozta, az OMME szakmaközi szervezetté válása nem egy út végét jelenti, hanem a közös munka kiterjesztését. Az egyesületnek az Agrárminisztériummal ápolt szoros szakmai kapcsolatát megerősítve lehetősége lesz a jó gyakorlatokat elősegítő célokat megfogalmazni és elterjeszteni az ország minden méhésze felé – olvasható a kormány.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Üzleti ajándék

Pölöskei Pálné

adószakértő

Családi adókedvezmény

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Társasági adó önellenőrzése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink