hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Olcsóbb lehet a béremelés, mint a cafeteria

  • Angyal József (okleveles adószakértő)

A 2012-es adócsomag zárószavazás előtt úgy módosult, hogy a béren kívüli juttatással még részben sem valósulhat meg az elvárt béremelés. Ez azt jelenti, hogy mielőtt a béren kívüli juttatásokról dönt a munkáltató, elsőként azt kell megvizsgálnia, hogy az alacsony keresetűek nettó bérének szinten tartása béremeléssel, vagy béren kívüli juttatással jelent-e kisebb költséget.

Béren kívüli juttatás után nem jár állami kompenzáció, míg a bruttó béremelés után igen. Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy a béren kívüli juttatáshoz nem kapcsolódik nyugdíj és egészségbiztosítási ellátás. Emiatt egyértelműen kijelenthető, hogy ahol a munkavállalók jelentős része alacsony keresetű, ott a cafetéria juttatások helyett béremeléssel kell megoldani a nettó bérek szinten tartását. Az alábbi táblázatban jövedelemsávonként kiszámítottuk, hogy ugyanakkora nettó-emelésnél mekkora a béren kívüli juttatás, illetve a bruttó béremelés költsége. A béremelés költségénél figyelembe vételre került a szociális hozzájárulási adó terhére igénybe vehető adókedvezmény is.

Számoljon az Adózóna új Cafeteria 2012 kalkulátorával!

Tudjon meg mindent a megújult Adózóan szolgáltatásairól itt!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink