NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt

  • MTI

Évente félmillióan felejtenek el nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezményükről. Ettől az összegtől természetesen nem esnek el az érintettek, azonban ahhoz, hogy megkapják a visszajáró összeget, az adóbevallási tervezetet ki kell egészíteniük. Ebben segít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kisfilmje – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.

Már elérhetők a tavalyi szerzett jövedelmeket tartalmazó szja-bevallási tervezetek. A dokumentumot az eSZJA-oldalon nézhetik meg azok, akik regisztráltak az Ügyfélkapu+-ra vagy a DÁP-ra. Lényeges, hogy a tervezet csak a NAV rendelkezésére álló adatokat tartalmazza, így azoknak, akik tavaly elfelejtettek nyilatkozni munkáltatójuknak a nekik járó kedvezményről, vagy más okból nem érvényesítettek kedvezményt év közben, ahhoz, hogy megkapják a visszajáró adót, ki kell egészíteni a szükséges sorokkal a bevallásukat – emelte ki a hivatal.

A gyermekes szülők például a bevallásban igénybe vehetik a családi kedvezményt, és a négy- vagy többgyermekes anyáknak, októbertől pedig a háromgyermekes anyáknak teljes szja-mentesség jár. Kedvezményt kaphatnak a 30 év alatti anyák, a tartós betegséggel élők, illetve az első házasok is - idézték fel.

A NAV most közzétett videója a családi adókedvezmény utólagos, adóbevallásban igényelt érvényesítését mutatja be, így még egyszerűbb lehet az igénybevétel. A kiegészítéssel pedig nem érdemes megvárni május 20-át, a bevallási határidőt, mert a NAV a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszajáró összeget. Az szja-bevallás kiegészítése alapesetben nem érinti a 25 év alattiakat, illetve a csecsemőgondozási, a gyermekgondozási vagy az örökbefogadói díjban részesülőket. Az ő kedvezményeiket ugyanis a munkáltató automatikusan figyelembe veszi, és rögtön érvényesíti is a fizetésükben, ezért azt a tervezet is tartalmazza – tette hozzá a NAV.

 

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Átalányadózó őstermelő, családi gazdálkodó, szocho 2.

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Letiltás egyéb juttatásból

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink