hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ingyenes juttatások, szolgáltatások adójogi megítélése veszélyhelyzetben

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

A koronavírus-járvány második hulláma miatt ismét kihirdetett rendkívüli jogrendre, veszélyhelyzetre tekintettel cikkünkben összefoglaltuk a járvány elleni védekezéssel összefüggő ingyenes termékátadásokra, szolgáltatásokra vonatkozó különleges adózási tudnivalókat.

Veszélyhelyzet idején a vállalkozások és a magánszemélyek egyaránt tanácstalanok, hogy milyen rendelkezések vonatkoznak a védekezést szolgáló, a szolidaritás jegyében megvalósuló tevékenység folytatóinak, kedvezményezettjeinek közteherviselésére.

Az adótörvényekben számos kedvezmény, mentesség található a betegségek, az elemi károk, a hátrányos szociális körülmények esetére, emellett a járvány megfékezésével összefüggő rendkívüli jogszabályok is tartalmaznak felmentéseket, kedvezményeket egyes közterhek alól.

Olvassa el az Adózóna koronavírus-járvánnyal kapcsolatos egyéb írásait is!

Ugyanakkor jó tudni, hogy veszélyhelyzet idején alkalmazni kell/lehet a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (Stab. tv.) 28/A §-ában foglalt, az adójogszabályok rendelkezéseit felülíró szabályokat is. Ez a következőket jelenti.

Katasztrófahelyzet időtartama alatt az ellenszolgáltatás nélkül, a veszély következményeinek elhárítása, mérséklése céljából végzett tevékenységet, vagy a veszélyben lévők számára nyújtott szolgáltatást, termékátadást az adójogszabályok alkalmazásában olyan tevékenységvégzésnek kell tekinteni, mint amit a jogalany (adózó) a vállalkozási, gazdasági tevékenységi körében fejtett ki [Stab. tv. 28/A § (1) bekezdés].

Ha a vállalkozási tevékenységet végző adóalany a nyújtott szolgáltatás és átadott termék megnevezésével, mennyiségének megjelölésével az említett tevékenységet annak kezdő napjától számított 60 napon belül az illetékes adóhatósághoz bejelenti, nem keletkezik fizetési kötelezettsége [Stab. tv. 28/A § (2) bekezdés a) pont].

Szintén nem keletkezik fizetési kötelezettsége azoknak a veszélyeztetetteknek, akik a bejelentett tevékenység keretében vagyoniérték-juttatásban részesülnek [Stab. tv. 28/A § (2) bekezdés b) pont].

Fontos hangsúlyozni, hogy az egyébként fennálló adófizetési kötelezettség alóli mentesség csak abban az esetben érvényesíthető, ha a szolgáltatás nyújtója, a termék juttatója a rá vonatkozó dokumentálási, nyilvántartási, iratmegőrzési kötelezettségének eleget tesz. A dokumentációnak olyannak kell lennie, amely az adott tényálláshoz tartozó adókötelezettség azonosítására, alátámasztására alkalmas.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja a bejelentésre vonatkozó előírásokat!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink