hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így változik 2023-ban az átalányadózó egyéni vállalkozók bevételi határa

  • Lepsényi Mária adószakértő

Az átalányadózó egyéni vállalkozók esetében a minimálbérhez kötött a bevételi értékhatár. A 2023. évi minimálbér összegét az 573/2022. kormányrendelet tartalmazza, mely szerint 2023. január 1-jétől a minimálbér havi összege 232 ezer forint lesz.

Átalányadózó akkor lehet az egyéni vállalkozó, ha az éves bevétele nem haladja meg

– az adott évre meghatározott minimálbér tízszeresét,

– a kizárólag kiskereskedelmi tevékenységet végző egyéni vállalkozónál pedig az éves minimálbér ötvenszeresét.

A tevékenységét év közben kezdő, megszüntető vagy szüneteltető egyéni vállalkozó a bevételi értékhatárt a tevékenység folytatásának napjaival időarányosan veheti figyelembe. Az is tevékenységét év közben kezdő egyéni vállalkozónak számít, aki közvetlenül az átalányadózásra áttérés előtt katás volt, a bevételt ilyenkor is arányosítani kell.

Ennek megfelelően a 2023. évi bevételi határ éves szinten:

– általános esetben: 27 millió 840 ezer forint (232 000 x 12 x 10)

– kiskereskedőknél: 139 millió 200 ezer forint (232 000 x 12 x 50)

Adómentesség

Adómentes az átalányadózó egyéni vállalkozó e tevékenységéből származó átalányban megállapított jövedelmének az éves minimálbér felét meg nem haladó része. Ez az összeg 2023-ban 1 millió 392 ezer forint.

Az adómentes szabály értelmében nem kell személyi jövedelemadót fizetni:

– 40 százalékos költséghányadnál 2 millió 320 ezer forint,
– 80 százalékos költséghányadnál 6 millió 960 ezer forint,
– 90 százalékos költséghányadnál 13 millió 920 zer forint

bevételig.

Szjaelőleg-fizetési kötelezettség

Az átalányadózó egyéni vállalkozónak nem kell adóelőleget megállapítania, amíg az átalányban megállapított jövedelme az adóévben nem haladja meg az éves minimálbér felét, azaz 2023-ban az 1 millió 392 ezer forintot. Ha az adóelőleg-alap meghaladja ezt az összeghatárt, akkor az adóelőleget csak az ezt meghaladó adóelőleg-alap után kell megfizetni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink