hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így kell könyvelni a nonprofit kft. támogatásait

  • adozona.hu

Hogyan könyvelje a nonprofit kft. a kapott, vissza nem térítendő fejlesztési támogatást, illetve a működési célú támogatást? – kérdezte az Adózóna olvasója. Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.

A kérdések konkrétan így szóltak: "1. Nonprofit kft. vissza nem térítendő fejlesztési támogatást kap az MVH-tól. Idén meg is kapta, a tárgyi eszközt meg is vásárolta. Kérdésem a támogatás konkrét könyvelésére irányul. 2. Nonprofit kft. nem fejlesztési, hanem működési célú támogatást kap, melyből kis értékű felszereléseket vásárol. Kérdésem itt is a támogatás konkrét könyvelésére irányul."

SZAKÉRTŐNK VÁLASZA:

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Szt.) előírása szerint a fejlesztési célra kapott, pénzügyileg rendezett támogatást egyéb bevételként kell elszámolni, de halasztott bevételéként időben el kell határolni. A halasztást a fejlesztés során megvalósított eszköz bekerülési értékének, illetve bekerülési értéke arányos részének költségként, illetve ráfordításként történő elszámolásakor (ideértve azt is, ha a ráfordítást a támogatás visszafizetése miatt kell elszámolni) kell megszüntetni, egyéb bevétel elszámolásával.

Fejlesztési támogatás könyvelése:

T 385 K 967 (egyéb bevétel)

T 967 K 483 (elhatárolás)

T 483 K 967 (elhatárolás megszüntetése költségelszámolással arányosan).

Az Szt. szerint a költségek (a ráfordítások) ellentételezésére – visszafizetési kötelezettség nélkül – kapott támogatást egyéb bevételként kell elszámolni. Az elszámolásnak – a támogatás juttatójától függően – a tárgyévben el kell számolni:

– a belföldi vagy külföldi gazdálkodótól, illetve természetes személytől, valamint államközi szerződés vagy egyéb szerződés alapján külföldi szervezettől kapott támogatás, juttatás összegét, ha az a tárgyévhez vagy a tárgyévet megelőző üzleti év(ek)hez kapcsolódik és azt a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg rendezték, illetve pénzügyi rendezés hiányában akkor, ha külön jogszabály eltérően rendelkezik, vagy ha a támogatási szerződés alapján a mérlegkészítés időpontjáig a támogatással való elszámolás megtörtént,

– az adóhatóságtól, jogszabály által meghatározott szervezettől megkapott, illetve az üzleti évhez kapcsolódóan a mérlegkészítés időpontjáig – a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően – igényelt (járó) támogatás, juttatás összegét.

Működési támogatás elszámolása:

T 38. Pénzeszközök

K 96. Egyéb bevételek

[Szt. 77. § (2) bekezdés d) pont, (3) bekezdés b) pont, (4) bekezdés b) pont, (4) bekezdés, 45. § (1) bekezdés (1) bekezdés a) pont és (2) bekezdés.]

Megjelent legújabb kiadványunk!

Rendelje meg most 10% kiadói kedvezménnyel a "Cégek átalakulása és megszűnése" című kiadványt!
A kiadvány sorra veszi a főbb eljárási formákat, döntési szempontokat és feladatokat, gyakorlatias segítséget ad ezzel egy végelszámolás vagy egy felszámolás véghezviteléhez, de segítséget nyújt például abban is, hogy egy beolvadás vagy egyesülés során hogyan kell elkészíteni a vagyonmérleget szabályszerűen.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink