hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Támogatja a vagyonadó bevezetését az osztrák államfő

  • MTI

Ismét a vagyonadó bevezetése mellett foglalt állást az osztrák szövetségi elnök, egy vasárnapi napilapban megjelent interjúban.

Heinz Fischer a Die Presse című lapnak nyilatkozva kijelentette, egy olyan társadalom mellett van, amelyben "a teljesítményt és a szociális igazságosságot nem egymással ellentétes fogalmaknak tekintik". Nagyobb teljesítményelvű társadalmi igazságosság mellett foglalt állást olyan esetekben, amikor valakinél a "valós teljesítményt meghaladó jövedelem vagy vagyon gyűlik össze".
   
Ausztriában egyre több kormányoldali politikus érvel valamilyen fajta vagyonadó bevezetése mellett. Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) régebbi keletű törekvését az örökösödési, vagyonnövekmény- vagy értékpapír-adó bevezetésére konzervatív koalíciós partnerük, az Osztrák Néppárt (ÖVP) következetesen ellenzi. Bár az SPÖ értelmezése szerinti vagyonadót szintén elutasította, a közelmúltban a "szupergazdagok" megadóztatását javasolta Johanna Mikl-Leitner ÖVP-s belügyminiszter.
   
Egy társadalom, ha közösségi feladatait teljesíteni akarja és kockázatközösségként is akar működni, a tagjai adójára van ráutalva. Ha egy társadalom a jövedelem-, forgalmi- és üzemanyagadót természetesnek tekinti, a vagyonadóval kapcsolatos "tabu" megmagyarázhatatlan - fogalmazott Fischer.
   
A szociáldemokrata kötődésű elnök óvatosságra intett a kormány egy törekvésével, az államadósság határának alkotmányos törvényben való rögzítésével kapcsolatban. Az eredetileg az ÖVP-től származó javaslat mögé végül az SPÖ is felzárkózott. A koalíciós egyeztetéseken kialakított és az ÖVP-s kezdeményezéshez képest módosított javaslatszöveg szerint alkotmányos szinten írnák elő, hogy a strukturális deficit 2017-ig fokozatosan csökkenjen. 2017-től nem haladhatná meg a mutató a bruttó hazai termék (GDP) 0,35 százalékát. A GDP-arányos államadósságot 2020-21-re az euróövezeti előírás, vagyis 60 százalék alá csökkentik, de ezt a strukturális deficittel ellentétben nem rögzítenék számszerűsítve a jogszabályban, csak közvetett formában.
   
"Az alkotmánynak világosan meghatározott szerepe van a jogrendben, nem szabad ezen túllépni" - figyelmeztetett az alkotmányjogász végzettségű Fischer. Az államfő óvta a politikusokat attól is, hogy a gazdaságpolitika mozgásterét beszűkítsék. Az "adósságfék" jogilag legitim lépés volna, de óvatosan kell bánni vele - tette hozzá.
   
Az osztrák államkötvények kamata a legtöbb euróövezeti állampapírhoz hasonlóan - az ország kiváló, "Aaa" osztályzatú adósminősítése ellenére - emelkedett a bejelentést megelőző időszakban. Noha Maria Fekter pénzügyminiszter egy esetleges leminősítés lehetőségét határozottan cáfolta, a kormány a bejelentéssel mindenestre jelzést akart küldeni a pénzügyi piacoknak.
   
Az alkotmányos törvény megszavazásához kétharmados többségre van szükség, ezért a két kormánypártnak legalább az egyik ellenzéki párt támogatását is el kell nyernie. A koalíció tárgyalásokat kezdett az ellenzékkel, mert mindhárom párt feltételhez köti a támogatását.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tao tv. 4§ 23. g) értelmezése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Pótbefizetés alapjául szolgáló veszteség fogalma

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink