hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Munkáltatói felelősség: kollégiumi véleményt fogadott el a Kúria

  • adozona.hu

Kollégiumi véleményt fogadott el a Kúria a munkáltató kártérítési felelőssége összegszerűsége tekintetében. A kollégiumi vélemény megalkotását joggyakorlat-elemző csoport munkája előzte meg. A szakértői grémiumot dr. Tallián Blanka, a Közigazgatási-Munkaügyi Kollégium tanácselnöke vezette – írja honlapján a Kúria.

A vizsgálódások megkezdésekor a csoport vezetője az alakuló ülést megelőzően beszerezte az alsóbb fokú bíróságok által a vizsgálat tárgyát képező ügyekben meghozott ítéleteket, és kigyűjtötte azokat a korábban meghozott eseti döntéseket és elvi határozatokat, amelyek értékelése indokolt volt. 

A vizsgálatban a kúriai bírák mellett részt vettek az ország számos területéről a közigazgatási és munkaügyi bíróságokon ítélkező bírák, valamint egyetemek elismert jogtudósai, ügyvédek és az OBH Elnökének kijelölt képviselője.

A joggyakorlat-elemző csoport a KMK véleményben foglalta össze a károsult jövedelemkiesésének számítását, meghatározva az elmaradt jövedelem elemeit, amelyeknek összessége teszi majd ki a kártérítés összegét.

Kitért a vélemény a kizárólag külföldi pénznemben megállapítható kártérítés esetére is. Az elhárított kár esetére megállapítja, hogy a károsult többletteljesítményéből származó jövedelem beszámítása kizárt annak érdekében, hogy a károkozó ne kerüljön előnyösebb helyzetbe a károsult teljesítménye folytán.

Állást foglal a vélemény a témában érintett körben a Ptk. alkalmazhatóságáról, illetőleg alkalmazásáról, valamint a társadalombiztosítási kört meghaladó igények érvényesítéséről is.

Tárgyalja a vélemény a hozzátartozó kárigényének érvényesítését. A tartástpótló járadék célja, hogy a káresemény előtti életszínvonalat hozzávetőlegesen biztosítsa, ennek összegét az összes körülmény mérlegelésével kell megállapítani.

A KMK vélemény az érintett területet a lehető legszélesebb körben vizsgálva igyekezett minden részletre kitérni és minden a bírói gyakorlat, illetőleg a károsultak igényérvényesítése körében felmerült kérdésre részletes és pontos választ adni – írja a kuria-birosag.hu.

A joggyakorlat-elemző csoport részletes véleménye itt olvasható.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tagi kölcsön

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 június
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Együttműködő partnereink