hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kérdések és válaszok munkavédelmi képviselő választásáról

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő

Az Országos Munkavédelmi Bizottság ajánlásainak tükrében összegezzük a leggyakrabban felvetődő kérdéseket.

A munkavédelemre összetett szabályrendszer vonatkozik, mely az utóbbi időben jelentős változásokon ment keresztül. Egyrészt szigorodtak a munkáltatói kötelezettségek, illetve szigorodott azok kormányzati (munkavédelmi és közigazgatási bírság), valamint bírói számonkérése is. sok esetben azonban a kötelezettségek sem egyértelműek a munkáltatók számára, hiszen nem szabályoz minden körülményt a törvény.

Konzultálni vagy munkavédelmi képviselőt választani mindenképpen kötelező

A munkavállalók az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéssel összefüggő jogaik és érdekeik képviseletére jogosultak maguk közül képviselőt vagy képviselőket választani. Munkavédelmi képviselőt kell választani minden munkáltatónál, ahol a munkavállalók létszáma legalább húsz fő, illetve bárhol, ahol azt a szakszervezet, üzemi tanács vagy a munkavállalók többsége kezdeményezi. Kötelező továbbá paritásos (a felek egyenlő számú képviselőiből álló) munkavédelmi testületet létrehozni, amennyiben a foglalkoztatottak létszáma legalább 20 fő, és legalább két munkavédelmi képviselőt választottak.

Lehetőség van ezen túlmenően telephelyenként is munkavédelmi képviselőt választani feltéve, hogy az illető munkáltatói jogkört gyakorló, munkavédelmi jogosítványokkal is rendelkező vezető áll. A választás tehát a munkavállalók alanyi joga, a munkáltató hozzájárulása nem szükséges hozzá. A választás lebonyolítása és a feltételek biztosítása pedig a munkáltató kötelezettsége.

Ha a munkáltatónál nincs munkavédelmi képviselő, abban az esetben a munkavállalókkal konzultálni kell. Ennek formája a helyi sajátosságokhoz igazodik (értekezlet, intranet, megbeszélés stb.), de valósnak kell lennie, megtörténtét dokumentálni szükséges, a munkavállalóknak javaslattételi joguk van, illetve a munkáltató intézkedési jogkörrel bíró személy útján köteles magát képviseltetni.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyből további kérdésekre is választ kap a munkáltató kötelezettségeiről.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Unión belüli jövedelem adózása, árfolyama II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink