hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jön a GDPR-para: kemény három hónap vár a cégekre

  • adozona.hu

Az egészségügyben érdekelt vállalatokat – köztük több mint 2000 patikát – is különösen érzékenyen érint a május 25-én hatályba lépő egységes európai adatvédelmi rendelet (GDPR) – hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

A pácienseknek a jövőben hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy a privát adataikat felhasználhassák és kezelhessék az intézmények, ehhez az elkövetkezendő negyedévben számos alkalmazást módosítani kell. Az IT-fejlesztőknek és informatikusoknak azt is meg kell oldaniuk, hogy az ügyfelek adatai törölhetők legyenek – hangsúlyozza a Mitrik Kornélia, a Crowe FST bérszámfejtési és expat szolgáltatások igazgatója.

A tervek szerint május 25-én hatályba lépő GDPR különösen védendő kategóriába helyezi a természetes személyekhez kapcsolódó személyes adatokat, így akár rendkívül súlyos, 20 millió euró (6,2 milliárd forint), vagy a cég éves árbevételének 4 százalékát is kitevő büntetést is kiszabhat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) azokra a cégekre, amelyek nem teremtik meg a megfelelő szintű biztonsági hátteret.

Személyes adatnak számít a név, a születési adatok, a lakcím, a telefonszám és az e-mail cím. (Utóbbiak közül a konkrét személyhez nem köthető cím – például „info” kezdetű – nem minősül személyes adatnak.)

Garantálnia kell az érintett cégnek, hogy illetéktelenek ne férhessenek hozzá a rendszerekhez, valamint azt is, hogy a regisztráltak megfelelő tájékoztatás után adták a hozzájárulásukat az adataik kezeléséhez. Nagyon fontos, hogy az érintett vállalkozás mindent naplózzon és dokumentáljon. A jogszerű és átlátható adatkezelést, és a kezelt adat tulajdonosának hozzájárulását is mindenképpen bizonyítani kell tudni – hangsúlyozza Mitrik Kornélia.

A rendeletet minden olyan vállalkozásnak is figyelembe kell vennie, amely működtet bármilyen marketing célú adatbázist, mivel csak abban az esetben lehet tárolni személyes adatokat, ha ahhoz az érintett hozzájárult. Toborzó cég esetében a toborzást követően meg kell semmisíteni a pályázóktól beérkező adatokat, kivéve, ha azok további kezeléséhez a pályázó kifejezetten hozzájárul.

Mivel a személyes adat szinte bármi lehet, ami alapján egy adott személy beazonosítható, így például a nagy irodaházak portáin elkért/tárolt adatok tekintetében is szükséges lesz az adatvédelmi szabályzat és az érkezők hozzájárulása az adataik (név, személyi igazolványszám, aláírás stb.) tárolásához.

Készüljön fel velünk a GDPR-ra!
Rendelje meg kedvezményesen az ADATVÉDELEM A GYAKORLATBAN című kiadványt, vagy keresse az újságárusoknál.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Méhész őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Órabéres dolgozók ünnepnapi távolléti díja

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Union belüli jövedelem adózása, árfolyama?

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink