hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt a törvénymódosítás! Így változik a munka törvénykönyve – táblázattal

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő

Módosuló felmondási védelem, több pihenőidő, EU konformabb szabályozás, kisebb törvényi pontosítások – ennyi maradt a munka törvénykönyve módosítására vonatkozó javaslatokból, amelyeket a Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslatban terjesztett a parlament elé a nemzetgazdasági miniszter.

A munkavállalói érdekképviseletek lényegében a négy évvel ezelőtti hatályba lépés óta várják a munka törvénykönyve módosítását számos indok alapján. Nehezen fogadják el például azt, hogy a törvény paradigmaváltást hajtott végre, azaz egy lépéssel közelebb vitte a munkajogot a szerződéses joghoz, s ezzel a felek jogait és kötelezettségeit teljesen új szabályozási alapra helyezte. Ezen túlmenően számos, korábban kötelező jellegű, kógens szabálytól a munkavállalók hátrányára is eltérést enged a törvény (például a bérpótlékfizetésben, a munkafeltételek biztosításában), lazítja a munkavállalók jogvédelmét (például jogellenes munkaviszony megszüntetés, kárfelelősség kérdésében), valamint számos területen növeli a munkáltatók mozgásszabadságát (munkaidő-beosztás, munka díjazása, munkaviszony megszüntetése, atipikus foglalkoztatási formák). Ugyanezen okokból kifolyólag a munkáltatók alapvetően pozitívan vélekednek a hatályos törvényről.

Az érintett felek arra számítottak, hogy a majdani törvénymódosítás az eddigi jogalkalmazói tapasztalatokra is reagálni fog. Ez azonban nem történt meg, az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslat ugyanis főként az uniós joggal való nagyobb összhang megteremtését célozza.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletezzük a törvény tervezett változásait, összefoglaló TÁBLÁZATTAL kiegészítve!

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink