hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így alkalmazzuk a rendkívüli munkaidő szabályait

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd

Míg jelen járványügyi helyzetben a munkaerőpiacot az atipikus foglalkoztatási formák, azon belül a távmunka uralja, ezzel egyidejűleg (kompenzációs lépésként), illetve a járvány lecsengését követően szükségképpen növekedni fog a rendkívüli munkaidő aránya. Szükséges tehát, hogy ennek szabályait megfelelően ismerjük. A törvényi rendelkezések ismertetésével összefüggésben figyelembe vesszük a munkajogi szabályoktól eltérést engedő 47/2020. (III. 18.) kormányrendelet szabályait is.

A napi munkaidő mértéke döntő jelentőségű

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) a munkaidő-irányelvvel összhangban korlátozza azt a munkaidő-mennyiséget, amennyit egy munkavállaló számára be lehet osztani. Fő szabály szerint a munkavállaló munkaideje legfeljebb napi 8 óra lehet. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne dolgozhatna ennél többet. Munkaidőkeretben ugyanis a napi 8 órás munkaidőnek a munkaidőkeret átlagában kell kijönnie. Ha tehát két napig 4, majd két napig 12 órát dolgozik a munkavállaló, majd az ötödik napra 8 órás munkaidőt osztunk be a számára, abban az esetben átlagban éppen a 8 órás napi munkaidő felső határánál járunk, azaz nem keletkezett rendkívüli munkavégzés.

A teljes napi munkaidő – a felek megállapodása alapján – az Mt. 92. §-a alapján azonban legfeljebb napi tizenkét órára emelhető, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el, illetve ha a munkáltató vagy a tulajdonos hozzátartozója (hosszabb teljes napi munkaidő). Készenléti jellegűnek pedig abban az esetben minősül a munkakör, ha a munkavállaló a feladatainak jellege miatt – hosszabb időszak alapulvételével – a rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül áll a munkáltató rendelkezésére, vagy a munkavégzés – különösen a munkakör sajátosságára, a munkavégzés feltételeire tekintettel – a munkavállaló számára az általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétellel jár. Hosszabb napi munkaidő esetében heti 60 óra rendes munkaidő osztható be a munkavállaló számára, s efölött keletkezik a rendkívüli munkaidő.

Már kapható a HVG 2020-as Tb-különszáma, amelyet most 15% kiadói kedvezménnyel rendelhet meg!
2020. július 1-jétől teljesen új tb-törvény lép hatályba, az év első felében viszont még a „régi” járuléktörvényt kell használni. Éppen ezért a HVG Tb-különszáma mindkét tb-törvényt tartalmazza, külön magyarázatokkal az első és a második félévre, s megfelelő táblázatokkal, példákkal is segítjük az előírások értelmezését.
Részletek >>

Veszélyhelyzet esetén a napi munkaidő szabályaitól való eltérés

A munkáltató egyoldalúan a napi munkaidő előbbiekben ismertetett szabályaitól nem térhet el. A koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. (III. 18.) kormányrendelet 6. § (4) bekezdése alapján a felek a munka törvénykönyve szabályaitól közös megállapodással eltérhetnek. Nem egyértelmű jelenleg annak a megítélése, hogy a vészhelyzeti szabályozásra tekintettel alkalmazható-e általánosságban napi 12 órás munkaidő olyan munkakörökben is, ahol erre a nem vészhelyzeti szabályozás alapján nem volna lehetőség. 12 órát meghaladó napi munkaidő alkalmazása ugyanakkor álláspontom szerint biztosan nem lehetséges.

Olvassa tovább cikkünket, hogy megtudja miként alakítható a beosztható munkaidő normál és veszélyhelyzeti körülmények között, illetve hogy veszélyhelyzet esetén mik a rendkívüli munkavégzés szabályai!

A járványügyi helyzettel összefüggő cikkeinket ITT olvashatja el.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Tőkebevonás kezelése kilépő tag miatt

Pölöskei Pálné

adószakértő

Ültetvény

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Parkoló értékesítése

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close