hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Belgiumban megvizsgálták: a távmunkával naponta több tízmillió kilométernyi utazást spórolnak meg a munkavállalók

  • MTI

A korábbi adatokhoz képest összesen 34 millió kilométerrel utaznak kevesebbet Belgiumban a dolgozók minden hétköznap a koronavírus-járvány óta egyre több munkáltató által biztosított távmunka lehetősége miatt – írja a VRT nevű, angol nyelvű belga hírportál.

A koronavírus-járvány 2020-as kezdete óta az otthoni munkavégzés sok százezer dolgozó életének részévé vált Belgiumban. Noha egyes vállalatok arra törekszenek, hogy csökkentsék a távmunkát alkalmazottaik körében, továbbra is magas azoknak a száma, akik munkaidejük legalább egy részét otthonról dolgozva töltik.

A belga szövetségi közlekedési és foglalkoztatási minisztériumok közös, 2023 augusztusa és 2024 júliusa között végzett felmérésének eredményeit összegző tanulmány részleteit ismertetve a hírportál közölte: a távmunka pozitív hatással van a közlekedésre, azon belül is a közúti forgalmi torlódásokra a csúcsforgalom időszakaiban.

Belgiumban a munkavállalók 31 százaléka jelenleg hetente legalább egy napot dolgozik otthonról. Megjegyezték: az adat a koronavírus-járvány kezdetén mért számokhoz képest jelentős visszaesést mutat, és 2 százalékos csökkenést jelent az egy évvel ezelőtti arányokhoz képest.

Kiemelték: az adatok azt mutatják, hogy minden munkanapon, a korábbi adatokhoz képest összesen körülbelül 34 millió kilométerrel kevesebb utat tesznek meg a munkába járók, ebből 16 millió kilométert az autóval ingázók.

A tanulmány szerint jelentős regionális különbségek mutatkoznak az otthon töltött munkaidő százalékos arányában. A Brüsszel fővárosi régióban a foglalkoztatottak 45 százaléka dolgozik otthonról is, míg ez az arány Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű régiójában 32 százalék, a dél-belgiumi, francia nyelvű Vallóniában pedig 26 százalék.

Azok közül, akik élnek a távmunka lehetőségével, általánosságban heti két napot dolgoznak otthonról. Közülük legtöbben a szerdát (44 százalék) és a pénteket (52 százalék) választják. A tanulmány szerint azok, akik távolabb élnek a munkahelyüktől, nagyobb arányban használják ki a távmunka lehetőségét. A munkahelyüktől több mint 50 kilométerre élők mintegy 60 százaléka hetente legalább egy napot dolgozik otthonról Belgiumban – tették hozzá.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Harmadik országbeli állampolgár bejelentése

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Kkv besorolás – transzferár-kötelezettség 1-2. rész

Kiss Péter

adószakértő

TruTax Kft.

EMVA támogatás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink