hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Munkanélküliség Nagy-Britanniában

  • MTI

Meredeken emelkedett a múlt hónapban a munkanélküliségi ellátásért folyamodók száma Nagy-Britanniában, a betölthető állásoké ugyanakkor rekordütemben csökkent a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt – közölte ma a brit statisztikai hivatal (ONS).

A negyedéves jelentés szerint a foglalkoztatottsági ráta az idei első negyedév egészének átlagában még 76,6 százalékos rekordra emelkedett, 0,6 százalékponttal magasabbra éves összevetésben, és a bejegyzett munkanélküliek aránya – jóllehet 0,1 százalékkal nőtt – még mindig csak 3,9 százalék volt.

Áprilisban azonban a munkanélküliségi segélyért folyamodók száma csaknem 860 ezerrel 2,1 millióra ugrott; ez 5,8 százalékos munkanélküliségnek felel meg.

A kimutatás szerint a februártól áprilisig tartó három hónapban a betölthető munkahelyek száma átlagosan 637 ezer volt, 210 ezerrel kevesebb, mint a tavalyi azonos időszakban és 170 ezerrel, 21 százalékkal kevesebb, mint a januárban zárult előző mozgó háromhavi időszakban.

Az ONS hangsúlyozta, hogy a 21 százalékos negyedéves zuhanás példátlan az adatok ismertetésének kezdete óta.

Ráadásul az időszak végén, március második hetétől a május 3-án zárult hétig 59 százalékkal volt kevesebb a meghirdetett állások száma az egy évvel korábbi azonos időszaknál.

Nagy-Britanniában március 23-án léptek érvénybe a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások. Az előírások szerint csak a legszükségesebb esetekben – alapvető élelmiszerek és gyógyszerek beszerzése, illetve szükség esetén orvosi ellátás céljából – lehetett kilépni az utcára, emellett napi egy szabadtéri testedzés volt engedélyezett.

Munkába csak azok utazhattak, akik az egészségügyben vagy más, kiemelt fontosságúként meghatározott területen dolgoznak, és munkájuk otthonról nem elvégezhető.

A brit kormány a járvány jelentős enyhülését mutató legutóbbi adatok alapján e héttől enyhítette a korlátozások szigorát, így most már megkötések nélkül lehet a szabadban tartózkodni – bár a nem egy háztartásban élők között továbbra is kötelező két méter távolságot tartani –, és munkába is lehet utazni, de az éttermek, a szállodák és egyéb szabadidős szolgáltatási létesítmények még zárva tartanak.

A statisztikai hivatal külön felmérést készített a koronavírus okozta Covid-19 járvány üzleti aktivitási hatásáról, és kimutatta, hogy a brit üzleti vállalkozások 23 százaléka felfüggesztette tevékenységét a korlátozások elrendelése óta.

Az átlagon belül a szállodai és az éttermi ágazat vállalatainak 80,6 százaléka, az egyéb szabadidős szolgáltatásokra szakosodott cégek 79,5 százaléka állt le a múlt hónapban, és a működő cégek 57 százaléka jelezte, hogy forgalma 50 százaléknál nagyobb mértékben zuhant az ilyenkor szokásoshoz képest.

Londoni elemzői előrejelzések szerint a foglalkoztatási adatok rövid távon várhatóan jelentősen tovább romlanak, és hosszabb időtávlatban is csak fokozatos javulás várható.

Az egyik tekintélyes londoni makrogazdasági elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a foglalkoztatási statisztika keddi ismertetése utáni gyorselemzésében közölte: várakozása szerint a nagy-britanniai munkanélküliségi ráta 10 százalék körüli szinten tetőzik a második negyedévben, és a következő több mint egy évben is 7 százalék felett lesz.

A CEBR elemzői szerint amíg nincs széles körben hozzáférhető hatékony oltóanyag az új koronavírus ellen, addig valószínűtlen, hogy a vendéglátó és a turisztikai ágazat foglalkoztatási mutatói visszatérnének a járvány előtti szintekre.

A ház szerint ugyanakkor jelentős segítség a brit kormány által meghirdetett, októberig szóló munkahelymegőrző program, amelynek alapján 7,5 millió kényszerszabadságra küldött, de továbbra is alkalmazásban álló magánszektorbeli munkavállaló bérét jelenleg az állam fizeti.

A CEBR számításai szerint e program nélkül már 25 százalék körüli lenne a brit munkanélküliségi ráta.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink