hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Koronavírus-járvány: szigorúbb maszkviselési szabály lépett életbe

  • adozona.hu

November 2-án életbe lépett a maszkviselésre vonatkozó új szabály. Már az éttermekben, vendéglátóhelyeken és szórakozóhelyeken is maszkot kell viselni – hívja fel a figyelmet MTI OS közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például egy étteremben addig maszkot kell viselni, amíg az asztalhoz érünk vagy onnan felállva mosdóba megyünk, de levehető a maszk az asztalnál ülve. Olyan vendéglátóhelyeken, büfékben, szórakozóhelyeken, ahol állva illetve bárpultnál fogyaszt valaki ételt vagy italt kizárólag a fogyasztás időtartamára leveheti a maszkot, de ha csak beszélget éppen, akkor viselnie kell a maszkot.

A szabályok betartatásáért a vendéglátóhely, az üzlet üzemeltetője is felelős. Attól a vendégtől, aki felszólítás ellenére sem veszi fel a maszkot, a kiszolgálást meg kell tagadni és fel kell szólítani a helység elhagyására.

Emellett a már korábban is hatályban lévő szabályoknak megfelelően továbbra is kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, taxikban, a bevásárlóközpontok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, az ügyfélfogadási irodákban, a szabadtéri rendezvényeken és a sportrendezvényeken is.

A maszkviselésre vonatkozó szabályok betartatását a rendőrség is ellenőrizheti, és bezárattathatja az üzletet, vendéglátóhelyet, ahol nem tartják be.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Éjszakai pótlék kötetlen munkarendben

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

A tulajdonos csak osztélot vesz fel, bért nem

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Magánszemélyként autó bérbeadása kft.-nek egyéni vállalkozás mellett

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink