hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Koronavírus-járvány: nemzetközi felmérés szerint kevés magyar kkv kapott támogatást

  • adozona.hu

Új kihívásokat támasztottak a kis- és középvállalkozásokkal szemben a COVID-19 világjárvány kialakulása, annak egészségügyi és a szociális távolságtartásra vonatkozó szabályai, valamint az ebből következő gazdasági válság. A Facebook, a Világbank és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közös együttműködés keretében, a közösségi oldal felhasználói körében készítette el a Future of Business Survey-t, melyben több mint 50 ország mintegy 30 ezer kkv-vezetője nyilatkozott a koronavírus kis- és középvállalkozásokra gyakorolt hatásairól.

A koronavírus-járvány terjedésére reagálva világszerte számos kormány vezetett be kijárási korlátozásokat, amelyek a nem alapvető szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásokat tevékenységük felfüggesztésére kényszerítették. A legsúlyosabban a szolgáltatóipart érintették a korlátozások: ide tartoznak az utazási irodák (54 százalékuk zárt be), a vendéglátó és rendezvényszervező cégek (47 százalékuk zárt be), az oktatási és gyermekgondozással foglalkozó cégek (45 százalékuk zárt be), az előadóművészet és szórakoztatás (36 százalékos bezárási arány), valamint a szállodák, kávézók és éttermek (32 százalékuk függesztette fel a tevékenységét).

A felmérés eredményei szerint a vizsgált országokban a kkv-k 26 százaléka szünetelt 2020 januárja és májusa között – egyes országokban azonban a kis- és középvállalkozások több mint 50 százaléka kényszerült erre. A Facebook-jelenléttel rendelkező magyar és lengyel kkv-k 87 százaléka maradt aktív, míg Romániában és Görögországban a kkv-k 80-80 százaléka volt képes erre.

A Facebookon jelen lévő magyar kkv-vezetők 21 százaléka számolt be arról, hogy munkavállalóinak száma csökkent a koronavírus-járvány miatt, míg az Egyesült Királyságban ugyanez az arány 28 százalék, Romániában pedig 26 százalék volt.

A női vezetésű kkv-k 7 százalékkal nagyobb valószínűséggel függesztették fel működésüket a férfi vezetővel rendelkező vállalkozásokhoz képest a felmérés időpontjában (2020. május 29. és június 1. között). A nemek közötti különbség a cégek leállása kapcsán Oroszországban tapasztalható leginkább, ahol 26 százalékos különbség mutatkozik a bezárások arányában. Országos szinten csak négy országban (Romániában, Indonéziában, Olaszországban és Magyarországon) volt gyakoribb a férfiak által vezetett cégek körében a működés felfüggesztése, a nők által vezetettnél.

Egyes kormányok pénzügyi támogatások révén képesek voltak ellensúlyozni a COVID-19 hatásait: világszerte a vállalkozások 23 százaléka részesült pénzügyi támogatásban a világjárvány kapcsán, a felmérés készítésének idején. Ugyanakkor jelentős eltérések mutatkoztak országos és regionális szinten: például Ausztráliában, Belgiumban és Írországban a vállalkozások mintegy 50, Kelet-Ázsiában és a Csendes-óceáni régióban 29, Európában 30, Észak-Amerikában 37 százalékuk kapott támogatást. Több országban, köztük Törökországban, Romániában, Magyarországon és Vietnamban, a kkv-k kevesebb mint 15 százaléka részesült pénzügyi támogatásban a felmérés időpontjában.

Ugyanakkor még azokban az országokban is, ahol rendelkezésre állt támogatás, a helyi kkv-k gyakran említették meg, hogy vagy nem férnek hozzá kellő mennyiségű információhoz a támogatások igénybevételéről, vagy az adott pénzügyi támogatás nem elérhető számukra. Kanadában a vizsgált vállalkozások 57 százaléka, az Egyesült Államokban 46 százaléka számolt be arról, hogy bár a támogatás rendelkezésre áll, nem éltek vele. Az információhiányra és a támogatások elérhetetlenségére nagy arányban (70 százalék) hivatkoztak magyarországi, oroszországi, és indiai kkv-k is.

Világszerte számos vállalkozás vezetője jelezte, hogy weboldal vagy egyéb online üzleti jelenlét felállításával alkalmazkodott a világjárványhoz. A online irányba való nyitással különösen nagy arányban éltek az írországi (41 százalék), és a brazil (32 százalék) kkv-k.

A vizsgált 54 országból 49-ben a kkv-k legalább egyharmada jelezte, hogy a felmérés készítését megelőző 30 napban forgalmuk legalább negyede digitális értékesítésből származott. Magyarországon a kkv-k 39 százaléka bonyolított legalább ilyen arányú online forgalmat, míg a német kkv-knak csupán 31 százaléka ért el hasonló eredményt, szemben a brit vállalkozásokkal, amelyeknek 56 százaléka érte el ezt az arányt.

Az összes vizsgált ágazat közül az építőiparban volt a legalacsonyabb (27 százalék) azon vállalkozások aránya, amelyeknél a digitális csatornák az árbevétel legalább negyedét generálták, az infokommunikációs ágazatban tevékenykedő cégek esetében viszont 60 százalékot jelentettek. A koronavírus-járvány súlyos hatása ellenére a kkv-k vezetői világszerte optimistán nyilatkoztak vállalkozásaik középtávú kilátásaival kapcsolatban. A felmérés időpontjában nem működő kkv-k közel háromnegyedének (74 százalék) vezetője úgy nyilatkozott, hogy a járványhelyzet visszaszorulása nyomán újraindítja majd tevékenységét a vállalkozás. Magyarországon 63 százalék nyilatkozott optimistán, a német vállalatok 58 százalékával és a román vállalkozások 47 százalékával szemben.

A teljes felmérés angol nyelven az alábbi linkről tölthető le: https://dataforgood.fb.com/global-state-of-smb

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Társaságiadó-kedvezmény

Pölöskei Pálné

adószakértő

Helyi iparűzési adó feltöltése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Építőipari kivitelező cég alvállalkozója

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close