hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Koronavírus: emelkedtek a kiszabható bírságok összeghatárai

  • MTI

Jelentősen emelkedtek a járványügyi védelmi intézkedések megszegése miatt kiszabható helyszíni bírságok összeghatárai – nyomatékosította a mai online sajtótájékoztatón Kiss Róbert alezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.

A házi karantén elrendelésére vonatkozó, az Országgyűlés által hétfőn módosított jogszabály szerdai hatályba lépésével szigorodtak a karanténintézkedések megszegése esetén alkalmazható szankciók. Kiss Róbert példaként említette, hogy abban az esetben, ha a rendőrség ismételt vagy a figyelmeztetés ellenére történő maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyását észleli, a törvény lehetőséget enged 150 ezer forintig terjedő helyszíni bírság kiszabására is. A rendőrség arányosan, törvényesen látja el a feladatát, szankciót is így szab ki – jegyezte meg.

A közigazgatási hatósági ügyek tömegessé válásával szükséges volt az eljárások egyszerűsítése, ezért a Magyarországra belépők esetében nem folytatnak le egyedi közigazgatási hatósági eljárást. A határátlépésnél a belépő nyilatkozik a lakás pontos címéről, ahol a 10 napos karanténkötelezettség idején tartózkodni fog. A határátlépő közvetlenül a karanténlakáshoz közlekedhet, amit kizárólag egészségügyi, műszaki vagy menetrendi okból szakíthat meg, hazaérkezése után a bejárati ajtóra köteles kitenni a piros figyelmeztető jelzést – ecsetelte. Kis Róbert leszögezte: ha az érintettnek van megfelelő informatikai eszköze, akkor köteles alkalmazni az úgynevezett karanténszoftvert.

Közölte: a törvény lehetőséget ad arra, hogy a karanténra kötelezett a beutazás előtt 24 órával megadja a karanténlakás pontos címét a rendőrség honlapján.

Az alezredes felhívta a figyelmet, hogy a karanténra kötelezett a lakást csak orvosi utasításra betegség, illetve életveszély vagy súlyos kárral fenyegető veszélyhelyzet esetén hagyhatja el. Új, hogy a kötelezett az illetékes rendőrkapitányságnak tett bejelentés és a rendőrség tudomásul vétele után hagyhatja el a karanténlakást.

Kiss Róbert beszámolt arról, hogy az elmúlt 24 órában a védelmi intézkedések megszegése miatt 68 esetben intézkedtek a rendőrök. A tömegközeledési eszközökön nem vagy nem megfelelően viselt maszk miatt 12-szer léptek fel, minden esetben figyelmeztetést alkalmaztak. A maszkviselés szabályainak megsértéséért a törvény szeptember 21-ei hatályba lépése óta 680 emberrel szemben történt intézkedés.

A rendőrök múlt hétvége óta fokozottan ellenőrzik a maszkviselést az üzletekben és bevásárlóközpontokban. Emiatt kedden 56 esetben intézkedtek, 44 embert figyelmeztettek, 7 helyszíni bírságot szabtak ki és öt szabálysértési feljelentést tettek. A szeptember 21. óta történt 2050 intézkedés nagy része, 1730 figyelmeztetéssel zárult.

A tranzitforgalom szabályainak megszegése miatt egy embert figyelmeztettek és 28 helyszíni bírságot róttak ki.

Tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában 3669 hatósági házi karantént rendeltek el, köztük 499-et a Magyarországra érkezők esetében. A rendőrség kedden 11 556 esetben ellenőrizte a karanténszabályok betartását.

Jelenleg 26 678 hatósági karantén van érvényben, és 1170-en használják az ellenőrzést szolgáló mobiltelefonos alkalmazást.

Az ügyeleti központ vezetőhelyettese elmondta: zökkenőmentes a határforgalom, a teherforgalomban a röszkei autópálya-átkelőnél a belépő oldalon három-, a személyforgalomban, a beregsurányi közúti átkelőnél, szintén a belépő oldalon kétórás várakozásra kell számítani.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Külföldi beszerzés

Bunna Erika

adótanácsadó

Levonható áfa önrevíziója

Bunna Erika

adótanácsadó

Fuvarozás láncügylet esetén

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 december
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close