hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kevesebb utas, nagyobb távolság: megoldás a légitársaságoknak

  • MTI

A repülőgépeken a foglalható ülőhelyek számának csökkentésével biztosítanák a nagyobb távolságot az utasok között a légitársaságok. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint a legtöbb légitársaság számol ezzel a megoldással.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek beszélt arról: vizsgálják annak lehetőségét, hogy minden széksorban blokkolják a középső üléseket, mivel így tartható az utasok között a megfelelő távolság.

Ezzel a megoldással a gépek kapacitásának harmada kiesne, így egy 180 székes repülőn csak 120 ülés lenne elérhető az utasok számára.

Alexandre de Juniac, az IATA elnök-vezérigazgatója egy keddi, újságíróknak tartott videokonferencián az MTI kérdésére beszélt arról, hogy a járvány előtt a nagy kapacitású keskenytörzsű gépek mint az Airbus A321neo, vagy a Boeing 737 MAX rendkívül népszerű volt, mert sok utast tudtak szállítani alacsony költség mellett, a cégek profittermelésének kulcsai voltak.

A válság után ugyan még több hónapig nem lesz akkora kereslet a repülés iránt, mint előtte, de ezeket a gépeket akkor sem fogják kisebb kapacitásúra cserélni – magyarázta Alexandre de Juniac. Hozzátette: a légitársaságok az emberek közti távolság megtartása érdekében a középső széket blokkolni fogják, így a legnagyobb töltöttség 70 százalék alatt marad, miközben a válság előtt átlagosan 75 százalékos töltöttséget kellett elérni a nyereséges üzemeltetéshez.

Az IATA kedden tette közzé friss elemzését, amely szerint a légiközlekedési iparágban a korábban becsült 252 milliárd dollár kiesés helyett 314 milliárd dollárral kevesebb bevétel várható a járvány miatt csökkenő kereslet, és az utazási korlátozások miatt. Ez a teljes tavalyi iparági árbevétel 55 százaléka.

A járványügyi helyzettel összefüggő cikkeinket ITT olvashatja el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink