hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bértámogatás: mit vehetünk figyelembe ellátási alapként?

  • Széles Imre, társadalombiztosítási szakértő

A járvány okozta gazdasági nehézségek kapcsán hozott átmeneti szabályok számos pontban érintik a munkavállalók, illetve vállalkozók társadalombiztosítási jogállását, illetve ellátásokra való jogosultságát, pénzbeli ellátásai alapját. E körbe tartozik a bértámogatás is, amelynek szabályait a módosított 105/2020. kormányrendelet taglalja.

A bértámogatás igénylésének számos feltétele van, ezek közül talán az egyik legfontosabb, hogy a felek csökkentett munkaidőben állapodnak meg. Ez azt jelenti, hogy az új munkaidőnek a korábbi munkaidő legalább 25 százalékát el kell érnie, de nem haladhatja meg annak 85 százalékát.

Amennyiben a csökkentett munkaidő a módosítás előtti munkaszerződés szerinti munkaidő felét meghaladja, a munkaadónak és munkavállalónak a csökkentett munkaidőn túl, egyéni fejlesztési időben is meg kell állapodnia.

Már kapható a HVG 2020-as Tb-különszáma, amelyet most 15% kiadói kedvezménnyel rendelhet meg!
2020. július 1-jétől teljesen új tb-törvény lép hatályba, az év első felében viszont még a „régi” járuléktörvényt kell használni. Éppen ezért a HVG Tb-különszáma mindkét tb-törvényt tartalmazza, külön magyarázatokkal az első és a második félévre, s megfelelő táblázatokkal, példákkal is segítjük az előírások értelmezését.
Részletek >>

Ugyanakkor, ha a csökkentett munkaidő a módosítás előtti munkaszerződés szerinti munkaidő felét nem haladja meg, akkor ez nem kötelező, de a jogszabály nem zárja ki a felek ilyen irányú megállapodását.

Például, ha heti 40 órás munkaidő heti 15 órára csökkentik, akkor nem kötelező az egyéni fejlesztési időben történő megállapodás, ám ha csak havi 25 órára, akkor igen.

Ez utóbbi esetben a munkavállaló összesen háromféle jogcímen részesül jövedelemben:

♦ egyrészt kapja a havi 25 órára járó munkabérét, másrészt
♦ a kieső munkaidőre bértámogatásban részesül, amely összege az alapbér általános szabályok szerint megállapított személyijövedelemadó-előleggel, járulékokkal csökkentett összegének a kieső munkaidőre járó arányos részének hetven százaléka, és végül
♦ az egyéni fejlesztési időre ugyancsak munkabérben részesül.

A bértámogatás összege – amit a munkavállaló utólag kap kézhez – a Rendelet 3. § (7) bekezdése értelmében mentes minden közteher alól, tehát a társadalombiztosítási ellátások összegének a meghatározása során nem lehet figyelembe venni.

Olvassa tovább cikkünket, hogy megtudja csökentett munkaidőre adott bértámogatásnál mi lesz az ellátás alapja, és hogy a fejlesztési idő része-e a munkaidőnek!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Katás egyéni vállalkozó szülése II.

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Talent4U Consulting Bt.

Munkaerő-közvetítés áfa

Bunna Erika

adótanácsadó

Egyéni vállalkozó kapcsoltsága

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close